Kodály könyve régóta érzett hiányt óhajt pótolni. Egyetlen munka sem jelent meg eddig, amely Kodály életművének nagy eredményeit összefoglalta volna, felfejtve azokat a szálakat, amelyek ezt a művészetet a népzenéhez és a nagy nyugati zenekultúrákhoz kapcsolják. A könyv szerzője azonban nem áll meg ezeknek a kérdéseknek a tisztázásánál, figyelmét elsősorban Kodály eredeti művészegyénisége felé fordítja és rávilágít azokra a lelki indítóokokra, amelyekből ez a sajátos zenei nyelv született. Módszerében éppen ezért számot vet a lélektan és a szellemtudomány legújabb eredményeivel, ezáltal pedig olyan problémákat tár fel, amelyek eddig teljességgel megközelíthetetlenek voltak a pusztán stílustörténeti szempontok alapján történő értékelés számára.
Kodály Zoltán művészetét Nyugat minden művelt államában ismerik és értékelik. Talán Ő az egyetlen, aki korunk uralkodó jelszavai között meg tudta találni azt a hangot, amely a legtöbb rokonságot mutatja a nagy nyugati klasszikus korok művészetével. Zenéje nem a máé: minden hivalkodó modernségtől mentes, mégis szervesen kapcsolódik azokhoz a törekvésekhez, amelyek a zene kifejezési lehetőségeinek továbbfejlesztését írták zászlójukra. Talán még tovább is mehetünk: bátran állíthatjuk, hogy e törekvéseknek éppen Kodály a legjelentősebb képviselője. Míg azonban nagyon sok művésznél ezek az ujítások öncélúakká válnak, nála az élet és művészet teljes kiegyensúlyozódása révén szervesen kapcsolódnak bele abba a sajátosan egyéni stílusba, amelyet mondanivalóinak tömörsége, formáinak klasszikus zártsága egyedülállóvá tesz Európa művészetében.