Utolsó vadászatom

A "titokzatos" és "sötét" Afrika fogalmát lassanként száműzzük gondolatvilágunkból, s helyét a "megváltozott" Afrika képe foglalja el.  Az 1928-1929-es években jeles vadászunk, Kittenberger Kálmán az utolsó afrikai elefántját meglőtte, akkor még éppen csak megkezdődött Afrika megváltozása, átalakulása. Éppen az teszi a könyvet igazán érdekessé, értékessé számunkra, hogy a mai értelemben vett Afrikának azt az átmeneti időszakát tárja elénk, amikor a régi arculata már kezdett eltünedezni, de az új még nem alakult ki. Ez a változás - érdekes módon - a vadászatot sem kerülte el. Azontúl, hogy már 1928-ban megszabták a vadásznak, hogy hány elefántot vagy egyéb védett vadat ejthet el - a vad viselkedése is megváltozott. Megtanulta felbecsülni a lőtávolságot, s csak azon kívül érezte magát biztonságban. Kittenberger talán az első vadász volt, aki megfigyelte, hogy az elefánt csak a rezervátum határáig menekül, azon belül már biztonságban érzi magát. A teljesen védett vad - pl. a fehér orrszarvú - pedig szinte nem is menekül. Persze, az afrikai vadászat akkoriban még veszélyes sport volt...

Kittenberger Kálmán nemcsak kiváló vadász, hanem nagyszerű megfigyelő is volt, s könyvéből nemcsak Afrika vadjairól kapunk érdekes ismereteket, hanem a vele kapcsolatban állt emberekről is. A könyvet korabeli, eredeti felvételek illusztrálják.