Szondi. Az ösztönprofiltól az elméletig

A sorsanalízis úgynevezett genotropikus elmélete gyakorlati megfigyelésre épült. Szondi 1937-ben teszi fel először a kérdést: milyen motívumok határozzák meg a partnerkapcsolatok létrejöttét, mi lehet a háttérben az az indíték, amelynek alapján két ember kölcsönösen kiválasztja egymást, amely meghatározu erős rokonszenvi vagy ellenszenvi választást? Miközen a magyarázatot kereste, feltűnt, hogy a választó és a válaszztott nagyon gyakran erőteljesen megnyilvánuló azonos (vagy éppen teljesen ellentétes) tulajdonságokkal rendelkezik. Szondi ennek okát abban nevezi meg, hogy a két embert jellemző tulajdonságok bizonyos örökletes betegségformák jellegzetességei között is fellelhetők, és habár a két személy nem beteg, de konduktora e betegségeknek, azaz "génrokon", és a kölcsönös rokonszenvi megnyilvánulást e  konduktorság, a génrokonság ténye motiválja.

A választás tehát örökletesen szabályozott - mondja Szondi - a konduktorság állapota az a közös sors, amelynek révén egymásra találnak, a jelenség maga pedig a "genotropizmus", a gének által sugallt információra reakcióként adott vonzódás. Szondi feltételezi, hogy a genotropikus vonzerőt olyan latens, recesszív gének szabályozzák, amelyeknek manifesztációja ugyan akadályozott, de ennek ellenére képesek a fenti eredmény létrehozatalára...