Termék részletek


Szókratész egyháztörténete

Raktárkészlet: VAN
Szókratész egyháztörténete
4 500 Ft

Szókratész Egyháztörténete az ókeresztény korra vonatkozó történeti forrásanyagként Euszobiosz Egyháztörténete folytatásának tekinthető, mint erre Szókratész műve elején maga is céloz. A caesareai püspök műve Nagy Konstantin korával zárul, és ezzel a korszakkal kezdi munkáját a konstantinápolyi ügyvéd és történetíró, Szókratész. Műve az V. század első negyedéig tárgyalja az egyház történetét. A korszak másik történetírója Szózomenosz. Választásunk azért esett Szokratész művére, mert noha Szózomenosz több dokumentumot dolgozott be Egyháztörténetébe, kevésbé volt kritikus az anyag megválogatásában, mint kortársa. Az utókor többre értékeli Szókratész történeti művét.

  • Tartalom

    Előszó 25
    Bevezetés 27
    Szókratész Szkholasztikosz egyháztörténete
    I. könyv
    A könyv előszava 35
    Hogyan jutott Constantinus császár arra a gondolatra, hogy keresztény legyen? 36
    Amíg Constantinus gyarapította a keresztények javait, közben Licinius társcsászár üldözte a keresztényeket 38
    Háború tört ki Constantinus és Licinius között a keresztények miatt 39
    Áriusz vitába szállt Alexandrosz püspökkel 39
    A vitából kifolyólag meghasonlás támadt az egyházban, Alexandriai Lexandrosz pedig lefokozta Áriuszt és követőit 40
    Constantinus császárt elszomorította az egyházakban támadt zavar, ezért elküldte Alexandriába Hispániai Hosiust, és egyetértésre intette a püspököt és Áriuszt 47
    A bithüniai Nikaiában tartott zsinat és az ott kihírdetett hitvallás 51
    A zsinat levele arról, milyen kérdésekről is döntött, és hogyan tette le Áriuszt és elvbarátait 61
    Akeszioszt, a novatiánusok püspökét is meghívta a zsinatra a császár 74
    Paphnutiosz püspök 75
    Szpüridón ciprusi püspök 76
    Eutükhianosz szerzetes 77
    Nikomédeiai Euszebioszt és Nikaiai Theogniszt száműzték, mert egyetértettek Áriusszal, később azonban, amikor bűnbánó levelet küldtek és egyetértésüket nyilvánították a hitvallással, visszakapták széküket 80
    Amikor a zsinat után meghalt Alexandrosz, Athanásziosz lett a püspök 81
    Constantinus császár kibővítette az egykori Büzantiont, és Constantinus városának (Konstantinápolynak) nevezte el 82
    Ilona, a császár anyja Jeruzsálemben elkutatta Krisztus keresztjét, és templomot épített 83
    Constantinus császár is egyrészt kiirtotta a pogányság babonáit, másrészt pedig sok templomot emelt különböző helyeket 86
    Hogyan lettek kereszténnyé Constantinus idején az India legbensejében élő népek? 88
    Antóniosz szerzetes 94
    Mánész, a manicheusok eretnekségének vezére. Honnan ered ez a szekta? 94
    Nikomédeiai Euszebiosz és Nikaiai Theognisz újból felbátorodtak, és arra törekedtek, hogy elferdítsék a nikaiai hitet, ezért cselt vetettek Athanásziosznak 97
    Az Antiochiában tartott zsinaton letették Eusztathiosz antiochiai püspököt. Emiatt akkora lázadás tört ki, hogy kis híján lerombolták a várost 99
    A pap, aki azon fáradozott, hogy visszahívják Áriuszt 100
    A száműzetésből visszatért Áriusz bűnbánó levelet nyújtott át a császárnak, és azt színlelte, hogy elfogadja a nikaiai hitet 102
    Amikor Áriusz a császár parancsára Alexnadriába ment és Athanásziosz nem fogadta be, Euszebioszék különféle vádakat emeltek ellene a császárnál 103
    A császár intézkedett, hogy tartsanak püspöki zsinatot Türoszban az Athanásziosz ellen felhozott vádak ügyében 107
    Arszeniosz keze, amelyről azt mondják, hogy levágták 107
    Amikor Athanászioszt ártatlannak találták, vádlói elmenekültek 109
    Amikor a püspökök nem fogadták el Athanásziosznak a második vádpont ellen felhozott védekezését, Athanásziosz a császárhoz folyamodott 109
    Athanásziosz eltávozása után a zsinaton részt vevők megszavazták letételét 110
    A zsinat Türoszbül Jeruzsálembe jött, és amikor az "új Jeruzsálem" felszentelését ünnepelték, visszavették Áriusz követőit a közösségbe 111
    A császár levélben magához kérette a zsinatot, hogy az ő színe előtt vizsgálják meg pontosan Athanásziosz ügyét 112
    Amikor a zsinat nem jött el a császárhoz, Euszebioszék azzal vádolták Athanászioszt: azzal fenyegetőzött, visszatartja az Alexandriából Konstantinápolyba útnak indítandó gabonát. Ez annyira felingerelte a császárt, hogy emiatt száműzetésbe küldte Atahnászioszt, Galliát jelölte ki számára lakóhelyül 114
    Ankürai Markellosz és Aszteriosz, a szofista 115
    Áriusz, akit Athanásziosz száműzetése után a császár magához hívott, fellázította a tömeget Alexandrosz konstantinápolyi püspök ellen 116
    Áriusz halála 117
    A császár megbetegedett és meghalt 119
    Constantinus császár temetése 120
    II. könyv
    Előszó arról, hogy miért készült új kiadása az első és a második könyvnek 121
    Euszebiosz nikomédeiai püspök és társai ismét Áriusz tanát próbálták bevezetni, és ezzel zavart okoztak az egyházaknak 122
    Athanásziosz az ifjabb Constantinus levelén felbátorodva visszatért Alexandriába 124
    Amikor meghalt Euszebiosz Pamphilu, Akákiosz lett az utódja a caesareai püspöki székben 125
    Az ifjabb Constantinus halála 125
    A haldokló konstantinápolyi püspök, Alexandrosz Pált és Makedonioszt tette megválaszható jelöltekké 126
    Constantius császár elűzte Pált, a kijelölt püspököt, és a Nikomédeiából elhívott Euszebioszra bízta rá a konstantinápolyi püspökséget 127
    Euszebiosz egy másik zsinatot tartott a szíriai Antiochiában, és egy másik hitvallást hirdetett ki 127
    Emiszai Euszebiosz 128
    Amikor Emiszai Euszebiosz nem fogadta el Alexandriát, az Antiochiában összegyűlt püspökök Grégorioszt szentelték fel, és megváltoztatták a Nikaiában elfogadott hit kifejezését 129
    Amikor Grégoriosz katonai segédlettel Alexandriába érkezett, Athanásziosz elmenekült 132
    Amikor Euszebiosz meghalt, a konstantinápolyi nép újból Pált emelte a trónra, ariánusok pedig Makedonioszt javasolták a püspöki tisztségre 133
    Hermogenész tábornok meggyilkolása. Ezért ismét elűzték Pált az egyházból 134
    Az ariánusok elmozdították Alexandriai Grégoriosztk, és Geórigoszt tették a helyébe 135
    Athanásziosz és Pál Rómába érkeztek, és Julius püspök levelével megerősítve újra visszakapták püspöki székeiket 135
    A császár Philipposz praefectus útján úgy intézkedett, hogy Pált űzzék el és küldjék számkivetésbe, Makedoioszt pedig iktassák be a püspöki székbe 137
    Athanásziosz a császár fenyegetéseitől félve Rómába menekült 139
    A nyugati részek császára azt kérte, hogy testvére küldje el azokat, akik magyarázatot nyújtanak Athanásziosz és Pál ügyéről, a küldöttek pedig más hitvallást állítottak össze 141
    A terjengős hitvallás 142
    A szardikai zsinat 147
    Euszebiosz Pamhilu védekezése 149
    A szardikai zsinat visszadta Athanásziosznak és Pálnak püspöki székeiket, és mert a Kelet császára ezt nem fogadta el, Nyugat császára háborúval fenyegette meg 153
    A testvérének fenyegetéseitől megijedt Constantius levél útján hívta magához Athanászioszt, és Alexandriába küldte 154
    Az Alexandriába Jeruzsálemen keresztül utazó Athanászioszt Maximosz felvette az egyházi közösségbe, és Athanásziosz püspöki zsinatot gyűjtött össze, amely megerősítette a nikaiai hitet 162
    Magnentius és Vetranio zsarnokok 163
    Amikor meghalt Nyugat császára, Pált és Athanászioszt rögtön elűzték székükből. A száműtetésbe hurcolt Pált megölték, Athanásziosz azonban elmenekült 165
    Amikor Makedoniosz foglalta el a püspöki széket, sok bajt okozott azoknak akik nem osztották az ő felfogását 166
    Miket tett Alexandriában az ariánus Geórgiosz? (Athanásziosz elbeszélése nyomán) 167
    A Sirmiumban Constantius császár jelenlétében hozott hitvallások 171
    Cordubai Hosius 177
    Magnentius zsarnok veresége 178
    A palesztinai Diocaesarea zsidói 179
    Gallus Caesar 179
    A szír Aetiosz, Eunaomiosz tanítója 180
    Amediolanumi zsinat 182
    Az ariminumi zsinat és az ott hozott hitvallás 182
    Makedoniosz kegyetlensége és a miatta támadt zavarok 194
    Az iszauriai Szeleukeiában tartott zsinat 198
    A szeleukeiai zsinatot Caesareai Akákisz egy másik hitvallást javasolt 201
    Amikor a császár visszatért a nyugati részekről, Akákioszék Konstantinápolyban összegyűlve az ariminumi hitvallást néhány dologgal kiegészítve megerősítették 207
    Amikor Makedonioszt letették, Eudoxiosz nyerte el a konstantinápolyi püspöki tisztséget 209
    Eusztathiosz szebaszteiai püspök 210
    Melitiosz antiochiai püspök 212
    Az apolinaristák és eretnekségük 215
    Constantius császár halála 216
    III. könyv
    Julianus származása és neveltetése. Hogyan hajlott a pogányság felé, amikor uralomra jutott? 217
    Felkelés Alexandriában. Hogyan ölték meg Geórgioszt? 223
    A Geórgiosz meggyilkolása miatt méltatlankodó császár levélben feddte meg az alexandriaiakat 225
    Geórgiosz meggyilkolása után visszatért Athanásziosz, és átvette az alexandriai egyház vezetését 228
    Lucifer és Eusebius 228
    Lucifer Antiochiában felszenteltet Paulinoszt 228
    Eusebius csatlakozott Athanászioszhoz, Alexandriában püspöki zsinatot tartottak, ahol világosan kihirdették az egylényegű Háromságot 229
    Az "egylényegű"-t vallók alexandriai zsinata után Eusebius visszatért Antiochiába, ahol az egy véleményen levők közt szakadás támadt Paulinosz felszentelése miatt. Minthogy nem tudta egyesíteni őket, visszavonult 236
    Hilarius, Pictavi püspöke 237
    Julianus császár pénzt követelt a keresztényektől 239
    Marisz khalkédóni püspök 240
    Mit tettek a pogányok a keresztények ellen? 241
    Athanásziosz menekülése 242
    Azok a vértanúk, akik Julianus uralkodása alatt a phrügiai Méropoliszban szenvedtek 243
    Mikor a császár megtiltotta a keresztényeknek, hogy pogány műveltséget tanulmányozzák, a két Apolináriosz könyveket kezdett írni 244
    Amikor a császár a perzsák ellen akart vonulni, és Antiochiában tartózkodott, az ottaniak kigúnyolták. Ezért a császár a "Miszopógón" című beszédet intézte hozzájuk 248
    Amikor a császár jóslat után tudakozódott, a démon nem válaszolt, mert félt Babülasz vértanútól 249
    A császár haragja a Theodórosz hitvalló 250
    A császár a zsidókat is arra ösztönözte, hogy áldozatot mutassank be. A jeruzsálemiek teljes megsemmisülése 251
    A császár Perzsia elleni hadjárata és megöletése 253
    Jovianus kikiáltása 254
    Válaszbeszéd a szofista Libanioszhoz 256
    A püspökök mindenhonnan Jovianushoz szaladtak, abban a reményben, hogy mindegyikük a maga hitének tudja megnyerni 263
    A makedoniánusok és Akákioszék, akik Antiochiában gyűltek össze, a nikaiai hitet szentesítették 264
    Jovianus császár halála 266
    IV. könyv
    Jovianus halála után Valentinianust kiálották ki, aki társcsászárként maga mellé vette testvérét, Valenset. Valentinianus ortodox volt, Valens viszont ariánus 269
    Miközben Valentinianus a nyugati részeken tartózkodot, Valens a Konstantinápolyban eléje járuló makedoniánusoknak megengedte, hogy kérésük szerint zsinatot tartsanak, viszont üldözte az "egylényegű" vallóit 271
    Miközben Valens Keleten rosszul bánt az "egylényegű" vallóival, Konstantinápolyban Procopius zsarnok tűnt fel. Ugyanebben az időben földrengés is támadt, és tengerár pusztított el számos várost 272
    Miközben zavarosan folytak a köz- és az egyházi ügyek, a Lampszakoszban zsinatra összegyűlt makedoniánusok újra megerősítették az antiochiai hitvallást, átokkal sújtották az ariminumi hitet, és ismételten leszögezték Akákiosz és Eudoxiosz letételét 272
    Valens és Procopius megütköztek egymással Phrügia városánál. A császár a tábornokok árulása folytán elfogta a zsarnokot, és tábornokaival együtt, különféle kínzásokkal kivégeztette 273
    A zsarnok megöletése után a császár újra arra kényszerítette a zsinaton részt vevő püspököket és az összes keresztényt, hogy fogadják el az ariánus hitet 274
    Mikor Eunomiosz Küzkosz püspöke lett, elűzte a makedoniánus Eleuszioszt. Pályafutása: amikor az istentelen Aetiosz titkára volt, az ő felfogását igyekezett utánozni 275
    Az a kőbe vésett jóslat, melyre akkor bukkantak, amikor Valens császár haragjában lebontatta Khalkédón falát 277
    Valens császár a novatiánusokat is üldözte, akik éppúgy az "egylényegű"-t valloták, mint az ortodoxok 278
    Valentinianus császárnak vele azonos nevű fia született, Gratianus ugyanis még azelőtt született, hogy ő uraloma jutott volna 279
    Az égből hulott szörnyű jégeső, és a bithüniai meg a hellészpontoszi földrengések 280
    Makedoniosz elvbarátai a császárnak rájuk gyakorolt nyomása miatt szorult helyzetbe kerültek, és ezért követséget küldtek a római Liberiushoz, közölte vele, hogy írásban csatlakoztak az "egylényegű" hitéhez 281
    Eunomiosz elszakadt Eudoxiosztól, mert Aetioszhoz csatlakozott. Amikor Eudoxiosz zavart keltett Alexandriában, Athanásziosz újból elmenekült. Erre fellázadt a nap, a császár félelmében levélben vigasztalta meg az alexandriaiakat és elrendeltek, hogy Athanásziosz szabadon vegye megint kezébe az egyház irányítását 287
    Amikor Eudoxiosz Konstantinápolyban meghalt, az ariánusok Démophiloszt, az ortodoxok pedig Antiochiai Eusztathiosz segítségével Euagrioszt szentelték fel püspökké 288
    A császár száműzte Euagrioszt és Eusztathioszt, erre az ariánusok nagyon nehéz helyzetett teremtettek az "egylényegű" hívei számára 289
    Azok a szent presbiterek, akiket Valens a hóban égettetett el, és az Istennek emiatt támadt haragja folytán Phrügiában kitört éhínség 290
    Hogyan üldözte a császár az "egylényegű" vallóit, amikor Antiochiában tartózkodott, 291
    Az edesszai események, a kormányzó gyalázkodása, a polgárok hite és bátor helytállása, és az istenfélő asszony 291
    Hogyan öltek meg Valens sok olyan embert, akinek neve "thétá"-val kezdődött, mert ezt mondta neki egy jóslat? 293
    Athanásziosz halála és Péter trónra lépése 294
    Amikor Athanásziosz meghalt, az ariánusok Valens császár parancsára Lukiosznak adták át az alexandriai templomokat, akit ők már korábban püspökké szenteltek, Pétert pedig börtönbe zárták. Szabinosz, a makedoniánus író semmit sem említ abból a rengeteg bajból, ami Lukiosz beiktatásakor történt, Péter viszont, aki Római Damasushoz menekült, és nála talált oltalmat, írásaiban említést tesz róla. Az ariánusok és Lukiosz sok kárt okoztak a sivatagban élő szent szerzeteseknek 295
    Ammun szent szerzetes és más szentférfiak névsora (Euagriosz művéből) 296
    A száműzött szent szerzetesek: hogyan vonzott magához Isten mindenkit az ő csodatettei által? 304
    Vak Didümosz 306
    Caesareai Baszileiosz és Nazianzoszi Gergely 307
    Neocaesareai Gergely 310
    Novatus és a róla elnevezett novatiánusok. Hogyan tették át a Phrügiában lakó novatiánusok a zsidókhoz hasonló módon a húsvét ünnepét? 311
    Római Damasus és Ursinus. Mikor miattuk zavar és lázadás támadt Rómában, utána sokakat megöltek 314
    Mediolanum püspöke, Auxentius meghalt, és lázadás tört ki amiatt, hogy kit válasszanak meg utódjának. Ambrosiust, a tartomány elöljáróját, aki katonai erővel csendesítette le a lázadást, általános szavazási alapján és magának Valentinianus császárnak az egyetértésével a nép egyház elöljárójává kiáltotta ki 315
    Valentinianus halála 316
    Themisztiosz filozófus. Amikor beszédet intézett a császárhoz, Valens megszelídült, és kissé mérsékelte a keresztények üldözését 318
    Hogyan lettek kereszténnyé Valens idejében a gótok? 319
    A más barbároktól legyőzött gótok a rómaiak vidékére menekültek, a császár pedig befogadta őket. Ez lett az oka mind a római birodalom, mind pedig maga a császár vesztének is 320
    A császár a gótokkal folytatandó háború gondja miatt egyre lanyhábban küzdött a keresztények ellen 321
    A szaracénok is csatlakoztak Krisztus hitéhez, amikor Mavia asszony uralkodott felettük, és egy Mózes nevű, istenfélő és hűséges szerzetest kaptak püspökül 321
    Amikor Valens eltávozott Antioxhiából, Keleten felbátorodtak az ortodoxok, különösen Alexandriában. Elűzték Lukioszt, újra visszaadták Péternek a templomokat, aki Damasus római püspök levelével megerősítve tért vissza 323
    A császár visszatért Konstantinápolyban, és amikor a nép a gótok miatt szidalmazta, a városból kivonult a barbárok ellen. A makedóniai Adrianupolisznál harcba keveredett velük, és megölték. Ötven évet élt és tizenhat évig uralkodott 323
    V. könyv
    Bevezetés 325
    Mikor Valens halála utána a gótok megostromolták Konstantinápolyt, a nép kitört a városból ellenük, és vele együtt harcoltak a szaracénok, Mavia parancsára 326
    Gratianus császár visszahívta a száműzetésből az ortodox püspököket, az eretnekeket pedig kiűzte a templomokból, és maga mellé vette társcsászárnak Theodosiust 327
    Mely püspökök voltak akkorjában a nagy egyházak elöljárói? 327
    A makedoniánusok, akik korábban Római Damasushoz követséget küldtek az "egylényegű" hitvallásával kapcsolatban, visszatértek előző tévelyükhöz 328
    Mi történt abban az időben Antiochiában Paulinosz és Melitiosz miatt? 329
    Nazianzoszi Gergelyt az ortodoxok közös döntése alapján a konstantinápolyi egyház elöljárói hivatalával tisztelték meg, ugyanakkor pedig Theodosius császárt is, aki a barbárok felett aratott győzelem után megbetegedett, Thesszalonikében megkeresztelte Aszkholiosz püspök 330
    Mikor Gergely megérkezett Konstantinápolyban, és egyes püspökök emiatt morogtak, lemondott az egyházi elöljáróságáról. A császár tudtára adta Démophlosz ariánus püspöknek, hogy vagy csatlakozik az "egylényegű" hitvalláshoz, vagy elmegy a városból; ő pedig inkább az utóbbit tette 331
    A Konstantinápolyban összegyűlt 150 püspök: mit rendeltek el és hogyan szentelték fel a város számára Nektárioszt 332
    Theodosius császár tisztelettel átszállította a száműzetési helyéről Pál konstantinápolyi püspök testét; ekkor halt meg Antiochiai Melitiosz is 334
    A császár elrendelte, hogy az összes szekta tartson zsinatot, amikor fiát, Arcadiust augustusszá nevezte ki, és csak a novatiánusoknak engedte meg, hogy a városon belül gyűljelen össze, minthogy egyetértettek az "egylényegű" hitével, a többi eretneket kiűzte 335
    Maximus zsarnok és Gratianus csellel történt meggyilkolása. Justina, a kis Valentinianus anyja Maximustól tartva kényszerből felhagy az Ambrosius mediolanumi püspök ellen folytatott áskálódással 339
    Theodosius császár hatalmas sereget gyűjt össze Maximus ellen. Ekkor született neki Plaxillától Honorius. Arcadiust Konstantinápolyban hagyta, ő pedig Mediolanumnál megütközött a zsarnokkal 340
    A zavar, melyet az ariánusok keltettek Konstantinápolyban 341
    Theodosius császár győzelme és a zsarnok veresége 342
    Antiochiai Phlavianosz 343
    A bálványtemplomok lerombolássa Alexandriában, és a pogányok és a keresztények között emiatt kitört harc 344
    A Szarapisz templomában talált hieroglifek 346
    Amikor Theodosius császár Rómában volt, sok hasznot hajtott a városnak, mert megsemmisítette a pékségekben gyülekező rablóbandákat, és leromboltatta a paráznaságtól mocskos bordélyházakat 347
    A bűnbánattal foglalkozó papok: hogyan törölték el a hivatalukat abban az időben 349
    Az ariánusok és a többi eretnekek közt is számos szakadás támadt 350
    A novatiánusok is meghasonlottak 351
    Az író véleménye azokról az eltérésekről, melyek egyes helyeken a húsvéttal, a keresztséggel, a böjttel, a házassággal, az összejövetelekkel és a többi egyházi szertartással kapcsolatban fordulnak elő. 354
    A konstantinápolyi ariánusok, akiket pszathüriánus névre is átkereszteltek 364
    Az eunomiánusok is megoszlottak egymás között, és vezetőiről különböző neveket kaptak 365
    Eugenius zsarnok, az ifjabb Valentinianus meggyilkolása és Theodosius császár győzelme a zsarnokkal szemben 367
    Mikor a győzelem után a császár megbetegedett, Mediolanumban hívta fiát, Honoriust. Mikor úgy tűnt, hogy egy kissé felépült, kicsiversenyt rendezett, de ugyanaznap meg is halt 369
    VI. könyv
    Bevezetés 371
    Theodosius császár halála után fiai felosztották egymás közt a kormányzást. A hadsereg kisvártatva elvonult Itáliából, Arcadius találkozott velük és ekkor a császár lába előtt megölték Rufinus praefectus praetoriót 373
    Nektáriosz halála és János felszentelése 374
    János konstantinápolyi püspök származása és neveltetése 375
    Szarapión diakónus: hogyan lett miatta a klérus előt gyűlöletes a püspök 377
    Nemcsak a klerikusokkal, hanem a hatalmon levőkkel is összekülönbözött János. Eutropiosz eunuch 378
    A gót Gainasz zsarnoksága, az általa Konstantinápolyban keltett zavar és megöletése 380
    Szakadás támadt Alexandriai Theophilosz és a sivatagi szerzetesek között. Theophilosz átokkal sújtotta Órigenész könyveit. 384
    Az ariánusok és az "egylényegű"-t vallók éjszakai himnuszainak gyűjteményei. A két párt közti csatározás. Az antifonák himnuszköltészete Ignátiosz Theophorosztól ered 388
    Az úgynevezett "Hosszú" - szerzetesek, Miattuk engesztelhetetlen gyűlöletet táplált Theophilosz Jánossal szemben, és megpróbálta letenni 389
    Ciprusi Epiphaniosz is engedte, hogy félrevezessék Theophilosz cselei, és látszólag Órigenész könyvei ellen hívott össze püspöki zsinatot Cipruson, ahol erősen bírálta Jánost, mert Órigenész könyveit használta 391
    A szír Szevérianosz és Antiokhosz: hogyan és miért fordultak el Jánostól? 392
    Mikor Epiphaniosz Konstantinápolyba jött, összejöveteleket tartott és papokat szentelt János tudtán kívül, hogy kedvében járjon Theophilosznak 395
    Mit mond az író Órigenész védelmében? 396
    Mikor János magához hívata Epiphanioszt, az nem engedelmeskedett, sőt az Apostolok templomában is külön összejövetelt tartott. Erre János szemrehányást tett neki, hogy sok kánonellenes dolgot tett, mire Epiphaniosz megijedt és eltávozott 397
    Eiphaniosz elhajózása után János nyilvános beszédet ondott az asszonyok ellen. Ezért a császár és a császárné ösztönzésére zsinatot tartottak ellene Khalkédónban, és kiűzték az egyházból 398
    Amikor a nép fellázadt János eltávolítása miatt, Briszónt, a császárné aunuchját külték el érte, aki újra konstantinápolyba hozta 401
    Theophilosz ki akart vizsgálni a távollevő Hérakleidész ügyét, János viszont sen egyezet bele. Ezért összeütközésre került sor, és a konstantinápolyiak meg az alexandriaiak közül sokan elpusztultak. Ettől megijedt Theophilosz meg néhány püspök, és elmenekültek a városból 402
    Eudoxia ezüst szobra. Emiatt újból kiűzték Jánost az egyházból és száműzték 404
    A jános után felszentelt Arszakiosz és Khalkédoni Kürinosz 406
    Arszakiosz után Attikosz foglalta el a konstantinápolyi széket 407
    János a számüzetésben elpihen az Úrban 407
    Sziszinniosz novatiánus püspök és Jánossal folytatott beszélgetései 48
    Arcadus császár halála 410
    VII. könyv
    Amikor meghalt Arcadius császár, és hátrahagyta nyolcéves fiát, Theodosiust, Anthemius praefectus irányította az egész birodalmat 415
    Attikosz konstantinápolyi püspök: milyen jellemű volt 416
    Theodosziosz és Agapétosz szünadoszi püspökök 417
    A béna zsidó, akit attikosz püspök gyógyított meg az isteni keresztségben 418
    A zsidóból megtért Szabbatiosz novatiánus presbiter elszakadt elvbarátaitól 419
    Az ariánus tan akkori elöljárói 420
    Theophilosz alexandriai püspöknek Kürillosz lett az utódja 421
    Maruthasz, Mezopotámia püspöke. Hogyan terjesztette el a kereszténységet Perzsiában? 422
    Az ebben az időben Antiochiában és Rómában élt püspökök 424
    Ugyanebben az időben Rómát leigázták a barbárok, és Alarich kifosztotta 424
    Róma akkori püspökei 425
    Khrüszanthosz, a konstantinápolyi novatiánus püspök 426
    A keresztények és a zsidók közt Alexandriában folyó harc, és Kürillosz püspöknek oresztész praefectussal támadt nézeteltérése 427
    A nitriai szerzetesek Kürillosz védelmében Alexandriába jöttek, és lázadást szítottak Oresztész prafectus ellen 430
    Hüpatia filozófusnő 431
    A keresztényekkel harcba keveredett zsidók újra meglakoltak 432
    Pál novatiánus püspök és az általa végrehajtott csoda, amikor meg akarta keresztelni a csaló zsidót 433
    Amikor meghalt iszdigerdosz perzsa király, elbontották a rómaiak és a perzsák között fennálló szövetséget, és hatalmas háború tört ki, melyben a perzsák vereséget szenvedtek 435
    Palladiosz futár 438
    A perzsákat újra legyőzték óriási csatában a rómaiak 438
    Mit tett akákosz amidai püspök a perzsa hadifoglyokkal 440
    Az ifjabb Theodosius császár jó tulajdonságai 441
    Honorius császár halála után Johannes lett zsarnokká Rómában. Isten, akit megindított Theodosius imája, a római hadsereg kezébe adta a zsarnokot 444
    Johannes zsarnok megölése után Theodosius császár nagynénjének, Placidiának és Constantiusnak fiát, Valentinianust kiáltották kis Róma császárául 446
    Attikosz egyházkormányzata. János nevét belefoglalta a diptükhába, és előre tudta saját halálát 447
    Sziszinniosz, az Attikosz után következő konstantinápolyi püspök 450
    Philipoosz szidéi presbiter 451
    Prokloszt Küzikozs püspökévé szentelte Sziszinniosz, de a küzikosziak nem fogadták el őt 452
    Sziszinniosz halála után Nesztorioszt hozatták el Antiochiából, és megtették Konstantinápoly püspökévé, akit rögtön kisimertek az emberek 453
    Hogyan lettek kereszténnyé az ifjabb Theodosius alatt a burgundok? 454
    Milyen szenvedéseket okozott a makedoniánusoknak Nesztoriosz? 455
    Anasztasziosz presbiter, aki Nesztorioszt is istentelenségbe vitte 456
    Az a gonosztett, amelyet a szökött rabszolgák követtek el a Nagy Templom szentélyében 459
    Az Efezusban Nesztoriosz ellen nemrég összeült zsinat 459
    Nesztoriosz letétele után egyesek Prokloszt akarták beiktatni, más püspökök viszont maximianoszt választották meg Konstantinápoly püspökévé 461
    Példák amelyek segítségével - úgy tűnik - a szerző bemutatja, hogy akadálytalanul át lehet menni egyik püspöki székből a másikba 462
    Szilvanosz, akit Philippuplisztóbl Tróászba vittek át 464
    Hogyan lett akkor kereszténnyé sok krétai zsidó? 466
    A novatiánus templomban támadt tűzvész 467
    Maximianosz püspöknek Proklosz lett az utódja 468
    Milyen ember is volt Proklosz püspök? 469
    A szerző sok évvel alapozza meg az ifjabb Theodosius császár kiválóságát 469
    Milyen bajba keveredtek a Johanns zsarnokot fegyverrel támogató barbárok? 470
    Az ifjabb Alentinianus császár feleségül vette Eudoxiát, Theodosius leányát 471
    Proklosz püspök rábeszélete a császárt, hogy hozassa el a száműzetésből János holttestét Konstantinápolyban, és helyezze el az Apostolok templomában 472
    Pál ovatiánus püspök halála után a felszentelt Markianosz 473
    Theodosius császár elküldte feleségét, Eudokiát Jeruzsálembe 474
    Thalassziosz, a kappadokiai Caesarea püspöke 475
    Jegyzetek 477
    Névmutató 559
    Tárgymutató 589
  • Szerző/Szerkesztő
    Szókratész Szkholasztikosz
    Kiadó
    Szent István Társulat
    Kiadás éve
    1984
    Kiadás helye
    Budapest
    Nyomda
    Franklin Nyomda
    Sorozat
    Ókeresztény írók 9.
    Oldalszám
    598
    Fordító
    Baán István
    Nyelv
    Magyar
    Kötéstípus
    műbőr
    Állapot
    ISBN
    963 360 287 4
    Raktárkészlet
    VAN
    Cikkszám
    OKER09
    Tömeg
    490 g/db
Webáruház készítés