Szerb Antal magántanári habilitációja (1934-1937)

Részlet az előszóból: Egy művelődési élet önkorrekciós, önszabályozós erejére alig valami vet élesebb fényt, mint az a mód, ahogy szellemi utánpótlását biztosítja, ahogy a folytonosságot fenntartja. Kiket, mely törekvéseket fogad el, épít bele intézményeibe, s kiket, mely törekvéseket rekeszt kívül, ez végső soron a művelődési élet jellegét mutatja. Szerb Antal évekig elnyúló habilitációja is ezért érdekes igazán; egy eszme- és tudománytörténeti kulcshelyzet rejlik benne. Képes-e a magyar irodalomtudomány a harmincas évek közepén belső megújulásra, a jelentékeny irányzati, módszertani stb. önkorrekcióra, vagy változatlanul a tudományon kívüliekre (írókra, politikusokra, stb.) hagyja a változtatást? Illetve pontosabban, elég erős-e a belső "reformpárt" a megújulás személyi föltételeinek kierőszakolására? S ez elegendő-e a lényegi önkorrekcióhoz?"