Termék részletek


Mennybe döngölve

Raktárkészlet: NINCS
Mennybe döngölve
5 800 Ft
Nincs raktáron
  • 1996. december 10-én dr. Jill Bolté Taylor, 37 éves, Harvard egyetemi agykutató bal agyféltekéjében hatalmas bevérzés alakult ki. Négy óra alatt olyan állapotba került, hogy nem tudott járni, beszélni, írni, illetve életének bármely részletére visszaemlékezni. A bal féltekei készségek leépülését egy agykutató szemével figyelte meg, így még idejében rájött, hogy mi is történik vele, és sikerült segítséget hívnia. Nyolc évébe került, hogy agyvérzéséből teljesen felépüljön. A történet betekintést nyújt az emberi agy működésébe, valamint annak hihetetlen plaszticitásába. Azt is elénk tárja, hogy az agyvérzést átélt betegeknek valójában mire van szükségük a felépüléshez. Dr. Jill Bolté Taylor számára az agyvérzés megvilágosító hatású áldásnak bizonyult. Ahogy a bal agyféltekéjének nyelvi központjai elcsendesültek, megtapasztalta, hogy mi történik, ha a jobb agyfélteke kerül "főszerepbe". Mély lelki békét és eufóriát élt át, és megértette, hogy az univerzumban végső soron minden energia, s hogy minden létező összekapcsolódik. A felépüléssel járó nehézségek elviseléséhez az adott erőt számára, hogy sok emberhez eljuttathatja majd az üzenetet, hogy mindannyiunk számára elérhető a mély lelki béke. Ha felismerjük két agyféltekénk valódi képességeit, és használatukban megtaláljuk a megfelelő egyensúlyt, akkor békésebb, boldogabb és együtt érzőbb világot tudunk teremteni. Gandhi szavaival élve: "Nekünk kell megtestesíteni azt a változást, amit a világban akarunk látni."

  • Alcím
    Egy agykutató boldogító agyvérzése
    Szerző/Szerkesztő
    dr. Jill Bolte Taylor
    Kiadó
    Agykontroll Kft.
    Kiadás éve
    2010
    Kiadás helye
    Budapest
    Nyomda
    IMI Print Kft.
    Oldalszám
    172
    Fordító
    Domján Eszter
    Nyelv
    magyar
    Kötéstípus
    ragasztott puha papírkötés
    Állapot
    jó, néhány helyen ceruzás aláhúzással, jelöléssel
    ISBN
    978 963 7491 23 8
    Raktárkészlet
    NINCS
    Cikkszám
    MEDON
    Tömeg
    230 g/db
Webáruház készítés