Lókút története

Ebben az esztendőben ünnepli Magyarország a honfoglalás 1100. évfordulóját.
Lókút mint település élete alig 250 évvel ezelőtt kezdődött, ekkor telepedett meg itt ebben az évezredben a természetformáló ember; a Dunántúlt kettéválasztó hegységek legmagasabb vonulatában. Ami csapadék e község területére jut, vízválasztóra ér, hisz egyik része nyugati irányba, a Gerence és a Cuha patakokból indulva Győrnél ér a Dunába; a másik része kelet felé indul, a veszprémi Séd patakon, Sárvízen, Sión keresztül Szekszárdnál találkozik a Dunával. Tehát 500-600 km megtétele után találkozhatnak ismét azok a vízcseppek, amelyek éppen egymás mellett jutottak e területre.
Lókút Veszprémtől, hazánk egyik legnagyobb múlttal rendelkező helyétől, a királynék városától alig 10 km-re van, de közúton a közelmúltig csak 33 km megtétele után volt elérhető. Mindez természeti adottságából ered, melynek része a hegység, az erdőség, elsősorban a bükkállománnyal együtt, vadnak is megfelelő életfeltételeket biztosítva. A község természeti adottságát mutatja, hogy tiszta időben több pontjáról lehet látni a Balatont, szinte a fél Dunántúlban gyönyörködhetünk, ha a község legmagasabb pontjáról, a Papodról tájékozódunk.
Lókúthoz tartozik külterületi lakott helyként Obányapuszta a mai napig, Pénzeskútpuszta és Gyertyánkútpuszta 1956-ig. Aklipuszta korábbi település, egyes időszakokban tartozott Lókúthoz. E települések életével is foglalkozik a szerző az együttélések időszakaiban. A török Magyarországról történő kiűzése után kezdődött meg a nyugodtabb gazdasági élet, melyhez emberekre, munkát végző, adózó személyekre volt szüksége a termőföld tulajdonosainak. E terület birtokosa Aklipuszta kivételével a cseszneki Esterházy-család volt, amely Mária Terézia uralkodása alatt, 1759-ben telepítette Lókútra azt a húsz szlovák családot, akik az első lakói voltak a településnek.
Már az első évtizedekben magyarokkal és németekkel gyarapodtak. Különösen meglendítette a német nemzetiségűek arányát a gyorsan növekvő lakosságon belül az óbányai üveghuta 1762-től történő építése. Tehát szinte a község életének létrejöttével együtt élt, dolgozott, gyarapodott a szlovák, a német és a magyar, nemzeti konfliktusok nélkül, az egyre növekvő német nemzetiségűek arányának növekedése mellett.
Nincsenek adatok arra vonatkozóan, hogy a szlovák és német lakosság honnan érkezett. A telepítési szerződések - az első kivételével - nincsenek meg. Továbbra is kérdéses marad, hogy a telepítés közvetlenül Németország mai területéről történt, vagy a túlnépesedett bakonyi falvakból költöztek ide a német nemzetiségű családok. A községben használt német nyelv egy régi bajor nyelvjárást beszél. Ez alapján a beköltöző német lakosság zöme Bajorország ÉNY-i részéről származik.
A megélhetésért nagyon keményen meg kellett dolgozni A fakitermelés adta a legelső feladatot, mely az üveghuta nagymértékű faigénye miatt felgyorsult. Az irtásföldeken megindult a szántóföldi művelés és a kevésbé jó területeken a legeltetés. A lókúti hospesek (telepesek) szabad menetelű árendások (bérlők) voltak, akik kevés földjük művelése mellett elsősorban háziiparral, lapátok, favillák, egyéb faeszközök készítésével foglalkoztak. Tűzifával kereskedtek és fuvarokat vállaltak, állatokat tartottak, amelyeket a közeli veszprémi piacon értékesítettek. A földhiány miatt jelentős háziipar, sőt céhes ipar alakult ki, zirci és veszprémi céhközpontokkal.