Hunok és kínaiak

Nem gyakori a történettudomány körében az, hogy egy szakmunkát a megjelenése után 85 esztendővel fedezzenek fel s az még ritkább, hogy ennyi idő után érdemesnek találják arra, hogy idegen nyelvről magyarra ültessék át. Márpedig most ez történt J. J. M. De Groot könyvével, aki hosszú esztendőket áldozott arra, hogy összegyűjtse a Krisztus születése előtti évszázadokban élt ázsiai hunokra (xiongnu /hiung-nu/) vonatkozó kínai forrásokat. Jan Jakob Maria De Groot neve alig szerepel a lexikonokban, a magyar nyelvűekben egyáltalán nem. Úgy tűnik, a feledés homálya burkolja be nevét és életművét. 1945 előtt ugyan még hivatkoztak rá, általában az ő német szövegeit idézték s idézik, de többnyire értékelés nélkül. Szász Béla alapműként használta a könyveit, magam is e kötet újrakiadási munkálatai közben figyeltem fel reá 1993-ban. Különösen megragadott rendkívüli alapossága, pontossága és hitelessége. Az elmúlt évtizedekben a neve alig szerepelt a szakmunkákban, inkább csak tudománytörténeti szempontból említik meg olykor. Ez nehezen magyarázható, hiszen 2000-ig a magyar történettudománynak egyáltalán nem állt rendelkezésére teljesnek mondható, magyarra átültetett kínai forrásanyag. Igaz, a hivatalos álláspont szerint „a magyarokról és elődeikről nincs közvetlen kínai forrásunk a honfoglalást megelőző időkből (s a kutatások jelenlegi állása szerint: egészen a mongol korig)." Megjelent ugyan egy-két kínai irodalmi mű magyar fordítása, mint a Dalok Könyve, A kínai irodalom rövid története, A kínai elégia születése, Az Út és Erény könyve vagy a Kínai filozófia, ám valóságos írott történeti forrást egészében magyarra nem fordított le senki, nyilvánvalóan abból kiindulva, hogy a magyarságnak semmi köze sincsen a hunokhoz.