A hortobágyi pásztorművészet

Részlet a bevezetőből: "A végtelen puszta szorosabban zárja a össze a pásztorokat, mint a börtön négy fala a rabokat. Ezek csak szellemi téren vannak egymásra utalva. Mindennapi 'száraz kenyer-üket' rabul tartó gazdájuktól kapják. A pásztorok viszont maguk készítik hajlékukat, eleségüket, s együtt őrzik a jószágot is. ... Aki így ismeri egymást, nincs szüksége sok beszédre. Mivel pedig a nótát is csak elúnja néha-néha a pásztor, előveszi a bicskáját és képeket farag a botjára, ostorára, sótartó tülökjére. Ez üdíti fel igazán a pásztort, mert képekben a legszegényebb a puszta. Meglátszik a  szegénysége a pásztorművészetben is, a pásztor ugyanis csak azt ábrázolja, amit maga előtt lát: a napot, holdat, távoli templom tornyát, kútágast, virágokat, a reá bízott jószágot, kését, baltáját, üstjét, végül önmagát, jeleneteket a saját életéből."