Borgazdaságtan

Előszó

Hazánk szőlő- és borgazdasága az ősi időkbe nyúlik vissza. Valószínűleg az őslakó kelták vetették meg a szőlőtermelés alapjait, s a gyarmatosító rómaiak továbbfejlesztették. a római uralmat követő népvándorlás ugyan nem kedvezett ennek a termelési ágnak, mégis a honfoglaló ősmagyarok az ún. történelmi borvidékeken már többé-kevésbé jól megalapozott szőlő- és borkultúrát találtak. Ezt a kultúrát továbbfejlesztették, úgyhogy az idők folyamán a magyar bor világhírnévre tett szert. A XIII-XIV. században kialakult élénk francia és főképpen olasz kapcsolatok serkentőleg hatottak erre a termelési ágra. Utóbb viszont a török hódoltság, különösen pedig a feudalista Habsburg gyarmatosító politika gátolta a haladást. a XIX. század utolsó negyedében fellépő filoxéra és peronoszpóra súlyosan érintette borgazdaságunkat. Az inváziót és a vészt követő rekonstrukció szőlőinket csak részben hozta helyre, s borgazdaságunk kiváló adottságaink ellenére is sokszor válságos helyzetbe került. Nagyrészt kiváló adottságainknak köszönhető az, hogy bor- és vele szervesen összefüggő szőlőtermelésünk gazdasági életünknek tekintélyes tényezője. Jelentőségéből a mai napig semmit sem vesztett, sőt népgazdaságunkban egyre nagyobb és nagyobb szerepet visz, mert a fejlődés során újabb perspektívák bontakoznak ki.
Hazánk területén kereken 400 000 kat. holdon termelünk szőlőt, aminek révén egyéb mezőgazdasági művelésre alig alkalmas területeket is hasznosítunk. Szőlőtermésünk 80-90%-ából bort készítünk. A szélsőséges évjáratokat figyelmen kívül hagyva, évi kb. 4 millió hektoliter bortermésünk értéke több milliárd forintra tehető, amihez még tekintélyes értéket képviselő melléktermékek is társulnak. Borgazdaságunk nagyszámú átdolgozót foglalkoztat közvetve más területeken is (kémiai, gép-, fa- és építőipar stb.).