Az életfájdalom története

Az "életfájdalom" kifejezés a XVIII. századból származik, de a rossz közérzet, amit jelöl, azóta létezik, amióta az ember életének értelmét keresi. Már az ókori orvosok is leírtak depressziós tüneteket mutató betegeket, és növényi alapú orvosságokat javasoltak gyógyításukra. Ugyanebben az időben a filozófusok is elgondolkodtak a "lélek betegségeinek" furcsaságain. Életuntság, acedia, búskomorság, levertség, nyugtalanság, spleen, nihilizmus, csömör, szorongás, depresszió - az életfájdalom sokféle formában jelent meg az idők folyamán, de mindegyikük az emberi létezés rossz érzéseivel függ össze. Lucretiustól Schopenhauerig tisztánlátó gondolkodók egész serege vette górcső alá ezt a rossz érzést. Arisztoteléstől Dosztojevszkijig sokan a "kiemelkedő emberek" jellemzőjét látták benne. Aiszkhülosztól Shakespeare-en át Cioranig a nyugati kultúra legkiválóbb szerzőit ihlette meg ez az életérzés. Prométheusz sorsa elleni lehetetlen lázadásától a szabadság csapdáival magát szembe találó modern ember szorongásáig könyvünk azt mutatja meg, hogy az életfájdalom az ár, amit a gondolkodás fejlődéséért fizetnünk kell.

Georges Minois francia történészprofesszor számos összefoglaló művet írt már a nyugati kultúra történetéről, többek között az ateizmus történetéről (19989, valamint a nevetés és a gúnyolódás történetéről (2000) is.