A vörös királyné
-
Az 1400-as évek második felében járunk, angol földön javában folyik a rózsák háborúja. A trónért két család verseng: a Yorkok és a Lancasterek, vagyik - jelképeik alapján - a fejér és a vörös rózsa. Margaret Beaufort, a Lancaster-ház örököse nőként nem is álmodhat arról, hogy felkent uralkodó legyen belőle, ám nem is magának akarja megszerezni a trónt, hanem a fiának, Henrynek. A Yorkok már klészen állnak arra, hogy kihasználják a király betegségéből adódó bizonytalan helyzetet, csakhogy az uralkodó felesége, Anjou Margit keményen ellenáll. S ezzel megkezdődik a rózsák háborújának újabb fejezete, amelyben idővel Margaretnek is jelentős szerep jut. Nem is csoda, hiszen akár egyetlen igaz szerelmét is hajlandó kockára tenni, hogy isteninek hitt küldetését beteljesítse, és Henryt királlyá koronáztassa.
A másik Boleyn lány szerzőjének, a romantikus történelmi regényeiről világszerte ismert Philippa Gregorynak újabb lenyűgözöen izgalmas, életteli kötete azt a szerelmekkel, halálos szenvedélyekkel és szövevényes udvari intrikákkal teli korszakot mutatja be, mely végül a Tudor-dinasztia felemelkedésével zárult.
-
Szerző/Szerkesztő Philippa GregoryKiadó Cartaphylus KönyvkiadóKiadás helye BudapestKiadás éve 2011Sorozat Carta LightFordító Todero AnnaISBN 978 963 266 199 5Nyomda Kinizsi Nyomda Kft.Oldalszám 374Nyelv magyarKötéstípus Fűzött kemény papírkötés kiadói papír védőborítóvalÁllapot jóRaktárkészlet NINCSCikkszám BEAUFORTTömeg 600 g/db
- Újdonságok
- Antikvár könyvek
- Állatorvosi könyvek
- Antikvitás / Ókor
- Biológia
- Bűnügyi irodalom, detektívregény, krimi
- Családtörténet / Genealógia
- Csecsemőgondozás, gyereknevelés
- Dedikált könyvek
- Életmód, egészség, szépségápolás
- Első kiadás
- Építészet
- Erdészet, faipar
- Erotika, szexualitás
- Ezotéria, asztrológia
- Fantasy
- Filozófia
- Fizika
- Földrajz, csillagászat
- Gasztronómia
- Gyerekkönyvek
- Helytörténet
- Hobbi, szórakozás
- Humor, szatíra
- Idegen nyelvű könyvek
- Időszaki kiadványok
- Ifjúsági irodalom
- Informatika
- Irodalomtörténet, -elmélet, nyelvészet
- Jog
- Kémia
- Képregények
- Kölcsönözhető könyvek
- Könyvrégiségek
- Környezetvédelem, természetvédelem, ökológia
- Közgazdaságtan, üzlet
- Lexikonok
- Matematika, geometria
- Mezőgazdaság
- Militária
- Műszaki / Közlekedéstudomány / Bányászat
- Művelődéstörténet
- Művészet
- Néprajz
- Numizmatika
- Nyelvészet
- Orvosi könyvek
- Pedagógia, gyógypedagógia, neveléstörténet
- Pengős, ponyva
- Politika, politológia
- Pszichológia, pszichiátria
- Sport
- Szépirodalom
- Szociológia / Társadalomelmélet
- Szótárak
- Tankönyvek
- Térképészet / térképek, atlaszok
- Természetrajz, természettudomány
- Történelem
- Útikönyvek
- Útleírások
- Vadászat, halászat
- Vallás
- Játék, ajándék
- Rendezvény, belépőjegy
- Térképek
- Új kiadványok

