A teremtés

Arthur Koestler (1905-1983) a nagy politikai regényeinek megírását követő második alkotói korszakában főleg a tudomány, a filozófia és a pszichológia kérdéseivel foglalkozott. Ekkor született Alvajárók című remekműve a kozmológia történetéről, majd pedig talán legismertebb tudományos munkája, A teremtés, amelyben a kreativitás új elméletét kísérelte meg felállítani.

"Csak a zsenik őrzik meg telhetetlen kíváncsiságukat a miértekre, és a gyermeki reményt, hogy mindennek megvannak a miértjei. ... A géniusz egyik legfontosabb ismertetőjegye, hogy soha nem szűnik meg olyan csacsi kérdéseket feltenni, mint ... amelyek mindegyike korszakalkotó felfedezésekhez vezetett" - írja Koestler. A tudományos felfedezést, a művészi alkotást és a komikus ihletet vizsgálva megmutatja, hogy minden alkotótevékenység mélyén ugyanazok az alapelvek húzódnak meg, és körvonalazza ezeket. Részletesen elemzi a "biszociatív" gondolkodást, és hangsúlyozza, hogy az ember akkor a legkreatívabb, amikor gondolkodásának és viselkedésének beidegződései mintegy felfüggesztődnek. Könyvének második részében a biológia, a kísérleti pszichológia és a neurológia eredményeit is felhasználva rámutat, hogy az előzőekben feltárt összefüggések a megtermékenyített petétől a kreatív személyiség tevékeny elméjéig az egész szerves hierarchia mentén érvényesülnek, s hogy az erre utaló jelenségek minden szinten megfigyelhetők.