A gyémántszekér I-II.

1905-ben vagyunk, az orosz-japán háború idején. A negyvenkilenc éves Eraszt Fandorin számos lehetetlennek tűnő feladatot megoldott már kalandos élete során, de most minden eddiginél nagyobb a tét - s az ellenség erősebb, mint korábban bármikor. Ha kudarcot vall, a forradalomtól tépázott, meggyengült Oroszország vereségre ítéltetett a Távol-Keleten az új nagyhatalommal, Japánnal szemben. De ugyan ki más szállhat szembe a siker reményében a felismerhetetlen, láthatatlan, hol itt, hol ott felbukkanó japán ügynökökkel, mint Fandorin, aki ismeri nemcsak a harcművészetüket, hanem lelkük rezdüléseit és legmélyebb vágyaikat is - aki a nindzsák harcmodorát éppúgy elsajátította, mint a haikuköltészet finom művészetét?
A háború hírére, s látva, hogy Japán javára billen a mérleg, hazatér (épp Holland Nyugat-Indiában végzett kísérleteket a víz alatti navigáció terén), s felajánlja szolgálatait. Akunyin Kuprin egyik kisregényét (az orosz irodalom első kémregényét) dolgozza fel művében, s a haiku mintájára építi fel a könyvet: a három fejezet további alfejezetekre oszlik, a haikusorok szótagszámának megfelelően.