Edmund Burke balsorsú hősnőnek tartotta, Jefferson szerint pedig a francia forradalom ki se tört volna, ha nincs Marie-Antoinette. A történészek véleménye is megoszlik: elfogult rajongói mellett mindig voltak nőgyűlölő támadói is.
Fraser érezhetően kedveli a királynét, de sokkal intelligensebb tudós annál, hogy mélyen brit, néha kíméletlen pártatlanságát meg ne őrizze. Könyvében nyomon követhetjük az elhanyagolt neveltetésű, a franciák által megvetett, és mindkét udvar által eszközül használt nő kálváriáját, amit többek között nyolc évig elhálatlan házassága is jellemez; a nő sorsát, akit gyermekei megszületése után hűtlenséggel, sőt leszbikussággal vádolnak. Tanúi lehetünk annak, hogyan nő fel szerepéhez, végigkísérhetjük felemelkedésének, majdhogynem felmagasztosulásának folyamatát is, amikor az ancien régime utolsó napjaiban a szó minden értelmében királynéként viselkedik, tárgyalásán pedig még ellenségei tiszteletét is kivívja.
Antonia Fraser könyvét kritikusai elragadtatva fogadták, s akárcsak eddigi művei, a Marie-Antoinette is méltán nagy érdeklődésre és sikerre számíthat.