Versekben tündöklő Erdély

1927-től 1929-ig kicsiny írócsoport járta be Erdély városait és nagyobb falvait az ősz Benedek Elek vezetése alatt. Elindult Brassóból, végig a Székelyföldön, útbaejtette Kolozsvárt s még odébb a Szilágyságot, hogy aztán merész lendülettel átvágjon a trianoni határon. Budapesten sem állapodott meg. Czegléd, Szeged és Debrecen voltak útjának alföldi állomásai, melyeken mindenütt a hetvenedik évét taposó Benedek Elek volt a „vezérszónok". Bemutatta néhány mondatban az írócsoport tagjait a közönségnek. Előadta, hogy milyen okok késztették ezeket az írókat csoportba-verődésre s hogy közös fellépésük nem elkülönülést céloz, csak új színekkel akarja gazdagitani az egyetemes magyar irodalmat és egy tényt kivan, minél nyomatékosabban, minél értékesebb szellemi erők megszólaltatásával kihangsúlyozni: voltunk, vagyunk és leszünk.
Akkor kemény ellenőrzés alá esett Erdélyben a kimondott és leírt magyar szó. És százszorta fokozott felelősséget vett magára, ki erdélyi magyar létére, cenzuramentes területen, más szavakat mert volna használni, mint odahaza. Ezért volt a Benedek Elek beszéde minden szavában pontosan mérlegelt. Kevesebbet ne mondjon a kelleténél, de többet se mondjon. Annyit azonban bármikor és bárhol elmondhatott, akár országvilág fülehallatára: voltunk, vagyunk és leszünk.