Tankó Mónus Berta csángó pásztor emlékezései

"Sokat gondolkozom azon, hogy vajon miért beszélt nékem annyi sok mindent nagyapó? Azért-e, hogy feledkezzem meg az iskoláról, vagy az ottani játszótársakról? Vagy azért, mert azt, amit ő mesélt, azt hasznosnak tartotta, és hogy én is tanuljam meg tőle? Vagy pedig azért, hogy egy feledhetetlen, soha el nem múló emlékként maradjon az ő beszéde? Hiába tűnődöm ezen, hiába szeretném megkérdezni, nincs, ki feleletet adjon nékem. Én rá is voltam szokva arra, hogy mindig kérdezősködtem. Nagyapó, mikor a  bocskorait levette, a kapcáit a kürtő alján csüngő spárgára terítette, hogy száradjanak meg, én kérdeztem: nagyapó, maga tud-e ezerráncú bocskort fűzni? Így felelt nagyapó: Igen. Én csak azt nem szeretem, mert a ráncát, ahol kivágják, ott a víz könnyen bémejen."

A szavak nem vesznek el. A valóban fontosak soha, hanem igévé, Isten teremtő igéjének visszhangjává nemesednek, s velünk maradnak. Régi öregek, nagyapók és  nagyanyók csak kimondják, s az ige unokákban, dédunokákban rezonál tovább, s válik a földi lét fundámentumává. Tankó Mónus Berta írása e titokzatos igefolyam vonzásában született. A kígyózó betűsor elindult a kőből rakott gyimesi hegyek közül, el Jávárdi patakából, Berta néni boronafalú kajibájából, hogy most már e könyv lapjairól szóljon tovább mindazokhoz, akik nyitott szívvel vágyakoznak az örökké megmaradó szavak titkára.

Szerkesztette: Bakay Péter, Harangozó Imre.