Szolnoki művésztelep 1902-2002

Az évfordulók mindig okot adnak arra, hogy visszatekintsünk az elmúlt évekre, évtizedekre, hogy elgondolkodjunk azon, mit is jelentettek a rég múlt törekvések. S persze alkalmat adnak arra is, hogy eltűnődjünk, mennyiben telelünk meg a hajdani kiváló ősök szellemének, és eldöntsük, hogyan tovább. Különösen fontos ez a Szolnoki Művésztelep centenáriuma alkalmából. Mert mit is jelent a fogalom: Szolnoki Művésztelep? Valóban szolnoki volt-e ez a művészet? Találhatunk-e történetében olyan korszakot, amely kizárólag szolnokiként jellemzi az itt alkotókat? Beilleszkedett-e és hogyan korának magyar művészetébe? Van-e létjogosultsága a harmadik évezred küszöbén egy képzőművészeti telepnek? Ezekre a kérdésekre sokan sokféle választ adtak eddig, de megválaszolásuk talán sohasem volt annyira fontos, mint napjainkban. A művésztelep I. sz. épületének rekonstrukciója a közelmúltban fejeződött be. Számos kérdés vetődött föl. Állandó tagjai legyenek-e szolnoki letelepedéssel a művészek? Időszakos beutalásokkal forduljon-e meg minél több alkotó a telepen, ezzel mintegy művészeti pezsgést hozva a városba? Kapjanak-e helyet a képzőművészet mellett társművészetek is, megszüntetve ezzel a művésztelep évszázados, kizárólag képzőművészeti funkcióját? A válaszadás szükségszerű, hiszen hamarosan átadják a felújított műteremszárnyat. Jelen kiadványban igyekszünk feltárni a múlt és jelen mozgatórugóit, a megfogalmazott írásokon keresztül megpróbáljuk a Szolnoki Művésztelep százéves történetének legfontosabb fejezeteit bemutatni. Emellett szeretnénk az egész centenáriumi évben - a kötet tematikájához kapcsolódva - kiállításokkal méltó emléket állítani az ország legkorábbi alapítású, s máig működő művésztelepének. A XIX. század második felében kibontakozó és megerősödő magyar képzőművészet legnevesebb alkotói a kor szellemének megfelelően Európa nagy képzőművészeti központjait keresték fel, hogy ott megtanulják a modern művészeti stílusokat, beilleszkedhessenek és helyet kaphassanak az európai képzőművészetben. München, Bécs és Párizs volt sok magyar képzőművész úti célja. A Nyugat képzőművészetét megismerni vágyó magyar alkotók ott találkoztak először August von Pettenkofen és köre szolnoki témájú műveivel. Nem ez volt az első, és természetesen nem is az utolsó eset, hogy külföldiek fedezték fel Magyarország értékeit. Az osztrák és német festők hatására indult el néhány, a sikert addig csak külföldön kereső művész Szolnokra. „A festészetnek, a képzőművészetnek a klasszicista akadémizmus alól történt felszabadításában jelentős szerepük volt a művésztelepeknek. A modern irányzatok szülőhazájában, Franciaországban a múlt század folyamán egymást érte a különböző vidéki műhelyek megalapítása, de magában Párizsban is kialakultak bizonyos kollektívák, melyek közös fellépésükkel, szoros együttműködésükkel harcoltak újító eszméikért. Barbizon, Étretat, Pont Aven, Banyuls sur Mer, Arles, École de Paris, BateauLavoir közös összefogás révén vált műtörténeti fogalommá, a festészet fejlődésének egy-egy emlékezetes állomásává.