A magyar föld sajátos földtörténeti múltja és földrajzi jelene a magyarázata annak, hogy a Duna-Tisza medencéje a Kárpátok pompás foglalatában különleges sugártörésű és színszórású ékköve földrészünknek. Ennek a drágakőnek minden kristály lap ja más-más színben ragyog, de mégis érezzük, sőt igazolni tudjuk, hogy föloszthatlan földrajzi egységként került ki a teremtő erők örök kohójából. Nyilván sok és nagy útra kell tehát föltarisznyáznom az olvasót, ha - könyvemben foglalt buzdításaimat megszívlelve - a magyar föld minden természeti szépségéhez el akar zarándokolni.
Azzal természetesen számolnom kellett, s már eleve számoltam is, hogy tollam nagyon gyatra szerszám a tájszépségek tükröztetésére, leírás alapján való érzékeltetésére. Erre azonban - véleményem szerint - a legnagyobb írók is sikertelenül vállalkoznának. Janin Jules lelkesen dicsérő bírálatát sem szabad szószerint értelmeznünk, amikor sandeau-ról azt írja: „A toll ecsetté válik kezében, amellyel úgy föst, mint Lorraine Claude vagy Schäffer." Meg kell elégednem avval, hogy a fényképész hűségével és szürke színeivel - ám ennek részletező pontossága nélkül - vetítem az olvasó elé a tájat.
