"Előző könyvemben, A teremtés-ben az ember tündöklő sajátjait tárgyaltam, a művészetet és a felfedezést. Ez a könyv az ember balvégzetének elemzésével zárul. Az emberi szellem kreativitása és kórtana az evolúció pénzverdéjében készült egyazon érem két oldala" - írja Koestler nagy hatású művéről, amelyben az élettel foglalkozó tudományok szemléletváltását, az élő organizmus új, átfogó, holisztikus értelmezését sürgeti. "Az evolúció felfogható úgy is, mint a vakvágányok, zsákutcák labirintusa, és semmiképpen sem tartható képtelennek az a felfedezés, hogy az ember eleve adott poggyászában - noha tartalma minden más teremtményénél összehasonlíthatatlanul színesebb és gazdagabb - rejtőznek bizonyos, az önrombolás, önpusztítás irányában ható hibák, tévedések is."
Az emberiség történelmén végighúzódó erőszakot, paranoiát vizsgálva a szerző felveti: lehetséges, hogy az evolúció során az emberi agy ősi és új struktúrái - azaz érzelem és értelem -nem koordinálódtak megfelelően. Ha ez így van, akkor legújabb kori történelmünk fejleményei - a népességrobbanás, illetve az egész emberi faj elpusztításának technikai lehetősége - katasztrófát vetítenek előre. Ebben a helyzetben csak az ad okot reményre, hogy az élettel foglalkozó tudományok - az evolúciós genetikától a az idegrendszer kutatásán és a kísérleti pszichológián át az érzékelés, a nyelv és a gondolkodás tanulmányozásáig - olyan új eredményekkel kecsegtetnek, amelyek lehetővé teszik az agy "beépített hibájának" kijavítását. Ehhez azonban elsősorban is arra van szükség, hogy az élettudományok szakítsanak a tizenkilencedik századi, mechanisztikus világszemléletből fakadó felfogással, amely az embert a véletlen mutációk jóvoltából keletkezett reflexgépezetnek tekinti.
Koestler könyve a megírása óta eltelt időben mit sem vesztett aktualitásából, s ugyanolyan izgalmas szellemi kalandra hívja az Olvasót, mint a trilógia első két kötete, az Alvajárók és A teremtés.
