Számadás

Előszó

Szinte hallani vélem a kérdéseket: miért mindjárt önéletrajzzal kezdi? Ez témahiány s az írói képzelő- és alakítóerő hiányát jelzi. Ezt csak akkor szokták az írók megírni, amikor pályájuk végére érnek, visszatekintésül. Nem vitatom, van ebben igazság. De van abban a másik közhelyben is, hogy minden író a könyveiben és a hőseiben önmagát éli ki, saját élményeit, gondolatait, véleményeit adja. Mivel ezek a közhelyek, mint minden közhely, csak féligazságot fejeznek ki, én hát azt választom, amelyik nekem jobban tetszik, és azt mondom: Mi értelme van 20-30 kötetben kerülgetni, köntörfalazni, rejtőzni, bujkálni, ha egyszer a cél csak az, hogy önmagamat megmutassam a világnak? Mert végül is ez a 20-30 kötetben kevésbbé sikerül. A sok hős, a sok átélt helyzet és szerep összezavarja a közönség - az olvasók - tudatát az íróról, ezért van aztán az írók körül egy másik irodalom, az irodalomtörténet, a személyi kultusz és a pletykák irodalma. De maga az író is könnyen elvész a sok szerep között, mint a színész, akiről tudja a világ, hogy az egyes szerepekben milyen volt, csak éppen az marad homályban, hogy milyen volt ő maga. Rendben van ez a színésznél, az ő feladata a közvetítés. De nincs rendben az írónál, mert az ő feladata a teremtés, az emberi tudat formálása a művészet, a szépség, a gondolat eszközeivel. Az írás, ha nem cselekvés, akkor fecsegés, de lehet-e cselekvés, ha sohasem tudják meg az emberek az íróról, hogy önmagát adja-e, vagy csak szerepet játszik, vagyis "olvasmányt" gyárt. Az írás úgy válhatik cselekvéssé, ha behatolva az emberek tudatába, ellene, vagy mellette való állásfoglalásra, önalakító gondolkodásra készteti azt. De ez csak úgy lehet, ha az emberek is tudják róla, hogy nem szerepet játszik, hanem önmagát adja. Csakis így van benne alakító erő.