Sóhajok palotája (1886-1945)

A Szerző édesapja fegyőr volt, aki családjával a sopronkőhidai fegyházban lakott. Kisfiúként büszkén vallotta: "fegyházi gyerek vagyok". Csodálatos gyermekkor volt: végtelen gazdagsággal és korlátlan szabadsággal. Övé és társaié volt a természet minden szépsége, a számtalan kirándulás, pajkosság, kaland. Közben megismerkedtek a fegyőrökkel, családjaikkal, életmódjukkal, apránként az egész intézménnyel. Ahol a tanterem vasárnaponként kápolnává alakult át, és ahol újmisés papként érte az a megtiszteltetés, hogy misét mondhatott ő, Németh Lajos, a "Fegyházi gyerek". Az első mise volt ez az Intézmény történetében. Ekkortól már tudatosodott az Íróban, hogy módszeresen fel kell dolgoznia a Fegyintézet történetét, melyet ő - régi ragaszkodással - "Sóhajok palotájának" keresztelt el.

Aztán jött a háború: gonosztevők helyett képviselők és miniszterek érkeztek, meg katonatisztek és püspök a kispapjaival... Többen itt fejezték be életüket. 1945. március 31-én megszakad a krónikás beszámolója: a háború vége után már be sem léphetett az épületbe. Hadifoglyok, politikai üldözöttek állomáshelye lett.

A történelem fintora, hogy ő, a katolikus pap írta meg a Fegyház történetét. Nyugodjék békében a soproni Szent Mihály temető kőkeresztjének közelében a teste; szellemét a Földön hagyta; lelke fel, Teremtőjéhez szállt. Mert "Jó az Isten!".