Sámánok nyomában Szibéria földjén

Egy fiatal tudós, a magyar ősvallás emlékeinek kutatója, 1957 nyarán két hónapra kiutazik a Szovjetunióba, a szibériai népek már-már kiveszett sámánhitének tanulmányozása végett. A két hónap kerek egy évvé növekedik. Ezalatt a szerző - mert hisz ő ez a fiatal kutató - nemcsak a különböző szovjet múzeumok gazdag írásos és tárgyi anyagát ejti zsákmányul 13 000 mikrokockán, a maga tervezte Sámánhit Archivuma céljaira, hanem jegyzőfüzettel, fényképezőgéppel és magnetofonnal fölszerelve, vonaton, alkalmi repülőgépen, tehergépkocsin, gyalog vagy éppen rénszarvasháton bebarangolja Szibéria jókora darabját. Gerendaházakban, kerek nemezjurtákban és kúpos kéregsátrakban faggatja szakadatlanul az ősi múlt utolsó tanúit, a mesterségükkel fölhagyott, kivénhedt sámánokat. Diószegi kutatásainak eredménye a magyar és a szovjet szaktudományokat egyaránt öregbíti, az e könyvben közreadott beszámoló -az 1957-58-as kutatóút története - nyilván fölkelti számos olvasó érdeklődését.