Ságvár öröksége

Akit Ságvárra vet a sorsa, ráadásul érdeklődik e somogyi község múltja iránt, annak nemcsak néhány évtizedre kell visszatekintenie, hanem majd' 19000 évre, hiszen az emberi megtelepedés legkorábbi nyomát, a szőlőhegyen feltárt jégkorszaki rénszarvas-vadász-tábort ennyi idősre becsülik a tudósok. A református templom mellett szemünkbe ötlik egy falmaradvány, amely római erődítmény része volt 1600 évvel ezelőtt. A Tömlöc-hegy későrómai kori temetőjének ókeresztény emlékei arról mesélnek, hogy akkoriban ugyanazokat az imákat mondták itt, mint amiket mi is magunkénak vallunk. A középkorban földművesek keresték kenyerüket a Jaba-patak völgyének falvaiban, békéjüket a Börevárból vigyázták, értük a lullai Szent László-kolostor szerzetesei fohászkodtak. A  török időkben Ságváron is előfordult a történelmi regényekből ismert végvári csetepaté. Magyar parasztemberek, reformátusok és katolikusok osztoztak itt jó- és balsorsban akkor, amikor az újkori falu a veszprémi káptalan uradalmához tartozott. Dolgos életük a szántóföldek, a szőlőhegy, az erdő, a legelők és a rétek megművelésével, gazdasági hasznosításával telt. A XX. századi magyar történelem sorsfordulói Ságvárt sem kerülték el. Az itt lakók az elmúlt évtizedekben gyarapodni akartak, házaikat csinosítani, közösségi életet élni, csakúgy, mint manapság.