1958. január 9-én reggel 7 órakor az Országos Börtön udvarán újabb kivégzéshez készülődött a hatalom erre rendelt csapata. Bíró, ügyész, hóhérok és orvosok - egy borzalmas processzus résztvevői. Felolvasták az ítéletet, a kegyelem elutasítását, s végül a halál beálltát jegyzőkönyvezve megállapították: "Az ítéletet törvényes keretek között hajtották végre."
Pedig hol volt ott bármi, ami törvényes?! Hamis a nyomozás, hamis a kegyelem elutasításának indoklása. Az ott jelen lévők közül mindenki tudta ezt. Nyoma sincs itt egy törvényes ítélet törvényes végrehajtásának, hanem ami történt, az előre kitervelt aljas indokból elkövetett gyilkosság, amit egy bosszúszomjas ostoba hatalom - az igazságszolgáltatás meggyalázásával - követett el, mert úgy akart ölni, hogy az a világ szemében törvényesnek tűnjön.
E förtelmes színjátékban csupán egyetlen ember igaz: a hivatalos jegyzőkönyv szerinti elítélt. A történelem ítélete szerint azonban sorsát vállaló tiszta lelkű hős, egy bűnös rendszer áldozata, akinek most véget érnek szenvedései, a hitet megtartotta, s végezetül eltétetett neki az igazság koronája. Ezért nem reszket hóhérai előtt, egyenes derékkal, a Himnuszt énekelve lépett a bitó, majd az örök Bíró elé hófehérben, mert a nagy szorongattatásból jött és ruháját fehérre mosta a bárány végében. A későbbi vértanút Brusznyai Árpádnak hívják.
