Termék részletek


Mezőkövesd város monográfiája

Raktárkészlet: VAN
Mezőkövesd város monográfiája
15 000 Ft

Fekete-fehér fotókkal illusztrálva

  • Előszó

    Mezőkövesd Város Tanácsa nevében adjuk közre ezt a monográfiát. célunk, hogy minél többen olvassák el és szerezzenek hasznos ismereteket településünk fejlődéséről, szorgalmas, dolgos népének életéről, az évszázadok során folytatott küzdelmeiről. Örömmel tölt el bennünket, hogy a hosszú, fáradtságot nem ismerő előkészítő és szervező munka meghozta gyümölcsét. Azt is el kell mondani, hogy a kézirat már 1973-ban elkészült, de a nyomdai kapacitás hiánya miatt várossá válásunk nagy ünnepére nem sikerült e szellemi termékkel lakosságunkat megörvendeztetni. Úgy vélem, hogy a késedelemért bőven kárpótol bennünket az a tény, hogy településünk 1973 tavaszán megkapta a városi rangot, és azóta igen jelentős fejlődést értünk el az urbanizálódásban. Addig ugyanis csak nagyközségi státuszunk volt.
    A monográfia megjelenése egybeesik hazánk felszabadulásának 30. és a tanácsok létrejöttének 25. évfordulójával. Ebből az alkalomból elmondhatjuk, hogy ajándék ez városunknak. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ilyen átfogó, történelmileg vissztekintő, a matyó nép társadalmi, gazdasági, szociológiai, népművészeti helyzetét, fejlődését az adott korszaknak megfelelően elemző mű településünkről még nem jelent meg. Ennek igen nagy hasznát veszik a ma élő és a jövő nemzdeékek, hiszen elmélyült helytörténeti ismereteket ad - összefüggéseiben az országos eseményekkel -, melyek végül is a haza és a szülőföld szeretetére, a matyó nép haladó hagyományainak ápolására és megbecsülésére nevelnek. Ezzel a művel "adósságot" törlesztünk a szó igazi értelmében, a történelem során sokat küzdő és számtalan viszontagságot átélő, fennmaradásáért harcolni tudó és élni akaró, dolgos matyó népnek. Ez az értéke a műnek akkor is fennáll, ha vannak bizonyos tartalmi és szerkesztési fogyatékosságai.
    Köszönetet mondunk mindazoknak, akik e munka írását elhatározták, főként az előkészítő és szerkesztő bizottság tagjainak, akik fáradtságot nem kímélve, sokszor a szabad időt és a vasárnapokat is feláldozva végezték adatgyűjtő, koordináló, szerkesztő-alkotó munkájukat. Néhány szót szólnék az előkészítő munkáról, amely már 1968-ban elkezdődött, amikor zászlót bontott a mezőkövesdi patrióták mozgalma. Csak a beavatottak szűkebb köre tudta, hogy nagy szerzői és szerkesztői apparátus dolgozik a helység történetének és jelen életének minden jelentősebb mozzanatára kiterjedő monográfián. A mű gondolata tehát jóval a várossá válás ténye előtt merült fel, hiszen Mezőkövesd gazdag története, a múlt és a jelen problémái, elsősorban pedig világhírű népművészete régen megérdemelt volna egy végső összegzést.

  • Szerző/Szerkesztő
    Dr. Sárközi Zoltán, Dr. Sándor István
    Kiadás éve
    1975
    Kiadás helye
    Mezőkövesd
    Nyomda
    Borsod m. Nyomdaipari V.
    Oldalszám
    796
    Nyelv
    magyar
    Kötéstípus
    vászon, kiadói papír védőborítóval
    Állapot
    Raktárkészlet
    VAN
    Cikkszám
    MEZVAMO
    Tömeg
    1,488 kg/db
Webáruház készítés