"Mesél a brennbergi múlt"
Dedikált példány.
Fekete/fehér fényképekkel.
Krisch Imre ajánlásából: 'A szó elszáll az írás megmarad' - ez a mondás vezérelte a könyv szerzőjét, amikor munkához látott, hogy megörökítse szeretett települése csaknem utolsó száz évének eseményeit. Az utolsó pillanatban tette ezt, hiszen az egykor oly híres, ipartörténetileg is jelentős bányászfalu nevének említésekor már csupán a régióban kapják fel fejüket az emberek. Brennberg, az Alpok lankái övezte település, az első magyar kőszénbánya, a csillogó fekete gyémánt, a távolról érkezett, fura nevű és beszédű emberek -, érdekes, de már csaknem teljesen feledésbe merült darabka történelem.
A jól tagolt, fejezetekre osztott helytörténeti munka külön érdekessége, hogy - a falu jellegéből adódóan is - két nyelven, magyarul és németül íródott. 'A könyveknek megvan a sorsuk'. Kívánom, hogy e könyv útját jó sora vezesse az érdeklődő olvasók kezébe".