Leonardo és az utolsó vacsora
Milánó, 1496 - a negyvennégy esztendős Leonardo da Vinci ekkorra már híres arról, hogy elvállalt megbízatásait képtelen teljesíteni. De a Santa Maria delle Grazie-kolostor refektóriumában három év alatt mégiscsak befejezte az Utolsó vacsorát. Ez a freskó közel hét méter széles; Leonardo még soha nem próbálkozott ilyen irdatlan nagy felülettel, sőt a freskófestés bonyolult, fizikailag is emberpróbáló technikájában sem volt semmiféle tapasztalata.
Az Utolsó vacsora több mint öt évszázad alatt az emberiség egyik legfontosabb és legismertebb művészeti, vallási és kulturális ikonja lett. A művészeti csoda mögött azonban ott húzódik egy valóságos és mélységesen emberi vonulat: Milánó történelmének és Leonardo életének sorsdöntő fontosságú eseményei.
Tartalom
1. fejezet • A bronzló / 9
2. fejezet • A középkorú művész arcképe / 29
3. fejezet • A cenacolo / 58
4. fejezet • Vacsora Jeruzsálemben / 73
5. fejezet • Leonardo udvara / 92
6. fejezet • A Szent Liga / 114
7. fejezet • Titkos receptek / 131
8. fejezet • Csapás csapásra jő innen és onnan is / 149
9.fejezet • "... hogy tetszelegve magukhoz hasonlókat festenek " / 159
10.fejezet • A térbeli mélység érzete / 180
11. fejezet • Az arány érzék / 201
12. fejezet • A szeretett tanítvány / 227
13. fejezet • Étel és ital / 252
14. fejezet • A kezek beszéde / 275
15. fejezet • „Senki sem szereti a herceget" / 302
Epilógus: „Mondjátok meg, csináltam-e bármi érdemlegeset" / 329
Jegyzetek / 343
Bibliográfia / 384
Illusztrációk jegyzéke / 399
Név- és tárgymutató / 406
