Termék részletek


Izmusok

ÚJ
Raktárkészlet: VAN
Izmusok
3 200 Ft
  • Az 1955/56-ban írt művüket a szerzők nemcsak irodalom-és művészettörténeti szakmunkának szánták, hanem vitairatnak is. Arról akarták az információktól jól elzárt, a modernizmussal szemben előítélettel viseltető hazai közvéleményt meggyőzni, hogy a 20. század első három évtizedében színre lépő avantgárd irányzatok közösségi érzelmek és törekvések kifejezésére születtek meg, felszabadító, gazdagító hatásuk a magyar kultúrában is kitörölhetetlen nyomot hagyott. Az egyes mozgalmak pályafutásának dokumentáris ismertetése, szerepük méltatása után Kassák az események hajdanvolt főszereplőjeként mutatja be az izmusok magyarországi megjelenését, térhódítását, személyes emlékek, találkozások fölidézésével hozva közelebb az olvasóhoz kultúránk történetének e különleges fejezetét. Az adatokban és értékelő részekben egyaránt gazdag tanulmány "irodalompolitikai problémák" miatt csak másfél évtizeddel keletkezése után jelenhetett meg, ekkor is megcsonkított, cenzúrázott szöveggel. A teljes szöveget közlő mostani kiadás többek között ezért is számíthat a nagyközönség és a szakma megkülönböztetett érdeklődésére.

  • Alcím
    A modern művészeti irányok története
    Szerző/Szerkesztő
    Kassák Lajos - Pán Imre
    Kiadó
    Napvilág Kiadó
    Kiadás éve
    2003
    Kiadás helye
    Budapest
    Nyomda
    Alfadat Press
    Sorozat
    Társtudomány
    Oldalszám
    277
    Nyelv
    magyar
    Kötéstípus
    ragasztott puha papírkötés
    Állapot
    ISBN
    978 963 935 021 2
    Raktárkészlet
    VAN
    Cikkszám
    KASIZMUSOK
    Státusz
    ÚJ    
    Tömeg
    310 g/db
Webáruház készítés