Fejlődési diszfázia

A nyelv az emberi képességek egyik legfontosabb építőköve. Része az emberi kommunikációnak, a tanulás, az ismeretszerzés folyamatának, a gondolatok kifejezésének.
A nyelv elsajátítása tanulási folyamat eredménye, amely már a méhen belüli életben a magzatnyelv kialakulásával megkezdődik, s tizennégy éves korra - magában hordva a folyamatos, dinamikus változás további lehetőségét - nagyjából eléri a felnőttre jellemző nyelvi teljesítmény színvonalát.
Szakemberek és szülők körében jól ismert azoknak a gyermekeknek, fiataloknak a problémája, akik a nyelv elsajátítás szempontjából kedvező környezeti feltételek mellett sem tanulnak meg beszélni, megérteni és önmagukat kifejezni, illetve kevésbé képesek erre, mint hasonló korú társaik.
A szakirodalomban nyomon követhető az a hatalmas ismeretanyag, amely a beszédfejlődés zavaraival, ezen belül is annak egy csoportjával, a diszfázia problémájával foglalkozik. A hazai szakirodalmi kínálat szűkösnek mondható, kevés írásos anyag áll e témában rendelkezésre, az idegennyelvű közlemények nehezen hozzáférhetők. A hatvanas évek kezdetétől, a tanulási zavarok feltárására, terápiájára vonatkozó kutatásokkal egyidőben, a kérdéskörnek egy altémájaként, különböző megközelítések alapján nagy intenzitással kezdtek foglalkozni a nyelvi zavarok e speciális kérdéseivel. A diszfázia jelensége a neuropszichológiai megközelítés alapján a részképességzavarok egyik megjelenési formája, az ún. neurogén tanulási zavarok egyik alcsoportja.