Erdőn mezőn

Előszó

Rajongásomnak egyetlen olyan tárgya volt minden időben, amelyhez egy pillanatra se voltam hűtelen s amelynek a szakadatlan csodálatában évek és évtizedek múlhattak el fölöttem, anélkül, hogy ideálom szépséges arczának a látásával beteltem volna.
Ideálom a felséges természet
A síkság s a hegyvidék egyaránt; a náddal susogó láp, a pacsirtát nevelő mezőség, az árnyékot szülő erdők homálya.
Azok, akik hisznek, a templomba áhítatos szivök érzelmeinek a társaságában vágynak belépni, minden egyéb kíséret nélkül. Én is a magányt kerestem mindig az én templomomban, a nagy természetben.
A természetimádás módot adott folyvást, hogy kivegyem részemet a férfias szórakozások legváltozatosabb fajtájából; a vadászat szenvedélye pedig egyre odavonzott az istenségem oltára elé, ahol csak megerősödhetett, de soha meg nem fogyatkozhatott a természtiránt érzett igaz szerelmem.
Ez a könyv az én szerelmi vallomásom.
Amit az egyedűllét csöndes óráiban húsz év óta láttam és éreztem odakint, s a mit mint vadász magam átéltem, vagy pedig igaz források után szedegettem össze a vadászélet végtelenűl gazdag krónikájából: abból mondok el egyet-mást, szűk határok között.
Budapest, 1896. év őszén.
Bársony István