Az örökkévalóság története
Fülszöveg
"Nem szabad megrettennünk, hanem tudatosan kell vállalnunk, hogy az egész univerzum a mi örökségünk, minden témát kipróbálhatunk, s nem kell az argentin sajátosságokra szorítkoznunk csak azért, mert argentin írók akarunk lenni: tudniillik vagy végzet dolga az argentinság, s akkor mindenképpen argentinok leszünk, vagy pedig csupán színlelés, álarc." Borges az 1932-es Vita című kötetében megjelent, az argentin irodalom és a hagyomány kérdéskörét tárgyaló esszéjében írta ezeket a sorokat, s rögtön számos illusztrációval is szolgált az által vallott gondolkodói és alkotói szabadságra - arra biztatja például honfitársait, hogy vegyenek példát Mohamedről, mert a Korán-ban nincsenek tevék, s mégis ez a legjellegzetesebben arab könyv. Borges esszéírói-irodalomtörténészi-filozófusi életműve valóban az egész univerzum birtokbavétele: egy olyan univerzumé, amely sokszor visszatérő metaforája szerint egy szakadatlanul íródó (vagy talán eleve létező) Könyv. S ha van valami, ami Borges bámulatosan szerteágazó témájú - hol az izlandi költészetben elmerülő, hol Si huang-ti az első kínai császár életét boncolgató, hol a teknősbékáról és Akhilleuszról szóló híres zénóni apóriát elemző, hol a Bibliát magyarázó, vagy éppen a buddhizmus lényegén tűnődő - írásait összefogja, az az időről való emlélkedés, az idő és az emberi tudat viszonyának boncolgatása. S mindez mindig, mindenütt a talán legnagyobb filozófiai kérdéssel függ össze nála - a szabad akarat kérdésével: azzal, hogy ezt a Könyvet, amely az univerzum lényege és célja, vajon mi, emberek alkotjuk-e, vagy csupán szolgaian tesszük, ami meg van írva benne.
Az argentin író születésének századik évfordulója alkalmából megjelenő sorozatunk második kötetében Borges négy kötetéből szerepelnek írások: az Evaristo Carriegó-ból (1930), a Vitá-ból (1932), Az örökkévalóság történeté-ből (1936) és az Újabb nyomozások-ból (1952).
Evaristo Carriego (1930)
A tangó története 7
Vita (1932)
A valóság utolsó előtti változata 27
Az olvasó babonás etikája 33
A Kabbala védelmében 39
A valóságteremtés 45
Az elbeszélő művészet és a mágia 53
A pokolbüntetés időtartama 64
A Homérosz-fordítások 71
Akhilleusz és a teknősbéka örökös versenyfutása 79
A teknősbéka átváltozásai 88
A Bouvard és Pécuchet védelmében 97
Az argentin író és a hagyomány 104
Az örökökkévalóság története (1936)
Az örökkévalóság története 119
A kenningek 146
A cikluselmélet 166
A körkörös idő 179
Két jegyzet 185
Al-Mu' taszim nyomában 185
A sértés művészete 193
Újabb nyomozások (1952)
A fal és a könyvek 205
Pascal gömbje 210
Coleridge virága 215
J. W. Dunne és az idő 220
Ph. H. Gosse és a teremtés 225
A Don Quijote apró csodái 230
Nathaniel Hawthorne 235
Edward Fitzgerald rejtélye 264
A Biathanatos 270
A John Wilkins-féle analitikus nyelv 276
Kafka előfutárai 282
A könyvkultuszról 286
Keats csalogánya 293
Tükör által homályosan 298
Valakiből senki 304
Egy legenda változatai 308
Az allegóriától a regényig 315
Közelítés Bernard Shaw-hoz 321
Egy név visszhangjai 326
Az idő újabb cáfolata 332
A klasszikusokról 359
Jegyzetek 363