Az Arkhai esszégyűjteménye az ősi és ókori kultúrák egy-egy ránk maradt emlékéről – perui vázákról, indián szőttesekről, Vénusz ősi és antik szobrairól, templomokról és kövekről – szólva idézi meg az archaikus idők mindennapi valóságát, művészetét és szellemét: hogyan lehetett e korokban a legkisebb dolog is a világ tengelyévé, a lélek megvalósulásának útjává, hogyan fogalmazódik meg minden egyes dologban maga a Mindenség.
A kötet további nagy esszéi közül Májá címen a világot átszövő nagy varázslatról olvashatunk; a személy és közösség, a szabadság és valóság összefüggéseit vizsgálja a regény formájának kibontakozásán keresztül a Regényelméleti fragmentum című írás; végül a jelenkor és önmagunk uralkodó eszméit és démonait, rögeszméit és kísérteteit teszi mérlegre ironikus-szatirikus esszéjében a nevetés eszközével a kötetet záró Óda a XX. századhoz.
