Akadálypályán

Az iskolarendszerben zajló (köz)oktatás számára az egyik legnehezebben kezelhető kérdés az volt, hogy milyen pedagógiai megoldásokat tud alkalmazni azoknak a tanulóknak az érdekében, akik valamilyen ok miatt nem, vagy csak komoly nehézségek árán válnak (váltak) beilleszthetővé a(z) (iskola)rendszerbe. A probléma nem új keletű, hiszen az elmúlt másfél évszázad során többször is kialakultak olyan helyzetek, amelyekre az iskolának az érintett szempont miatt kellett választ adnia, megoldást találnia. Elég itt arra utalni, hogy nem volt problémamentes a koedukációhoz vezető feltételek megteremtése, mint ahogy az sem, hogy a középosztály számára létrehozott középiskolákba kellett beilleszteni a népi származású diákokat. De lehetne folytatni a sort akár a roma tanulók az említettekhez képest frissebb problémájával. A felsorolt történeti példák mindegyike azt mutatta, hogy az iskolarendszert működtetők először mindig többnyire szegregáló, részleges vagy teljes szegregációt eredményező megoldásokban gondolkodtak, legyen szó leányiskolákról, leánygimnáziumokról vagy éppen a középosztály irányába nem (vagy csak áttételesen) vezető polgári iskolák felállításáról. Az idő (és a társadalmi-politikai kényszer) azonban elvezettek az integrációt előtérbe helyező megoldásokhoz, amelyek aztán az új(abb) generációk, nemzedékek számára már természetes és magától értetődő tanulási lehetőséget biztosító megoldásokként jelentek meg.
Könyvünk a sajátos nevelési igényű tanulók középiskoláztatásával összefüggő problémákat tárgyalja az integráció szemszögéből. A kötet szerzői arra vállalkoztak, hogy feltárják és bemutassák a sajátos nevelési igényű tanulók helyzetét a többségi iskolákban abból a célból, hogy nyilvánvalóvá tegyék: e tanulók számára sem tudnak más lehetőségeket elképzelni (eltekintve a valóban speciális megoldásokat kívánó esetektől), mint a többségi társadalomhoz tartozó tanulókkal egy közösségben történő együtt tanulást/tanítást.