II. János Pál pápa e személyes hangvételű könyvében pappá szentelése ötvenedik évfordulója kapcsán hivatása felismerésének, kialakulásának belső történetéről vall:
"A háború kitörése eltávolított tanulmányaimtól és az egyetemi környezettől. Ebben az időszakban veszítettem el édesapámat, az utolsó személyt, aki még megmaradt legközelebbi családtagjaim közül. Tárgyilagosan nézve ez is hozzájárult ahhoz a folyamathoz, amely elszakított előző tervemtől; olyan volt, mintha kitéptek volna abból a talajból, amelyen addig a pillanatig felnövekedett emberi életem.
Azonban ez a folyamat nem volt egyértelműen negatív. Tudatomban egyre világosabban felvillant egy fénysugár: az Úr azt akarja, hogy pap legyek. Egy napon ezt teljes világossággal megértettem: olyan volt, mint egy belső megvilágosodás, amely magába foglalta az új hivatás örömét és biztonságát.
Ez a tudat nagy abelső békességgel töltött el."
