Termék részletek


A tervezés művészete

Raktárkészlet: VAN
A tervezés művészete
12 000 Ft

Lesznai Anna 1948. február 4-től május 19-ig tizenöt kétórás előadást tartott általános és középiskolai tanároknak a tervezés művészetéről és gyakorlatáról a Lawrence Street School Művészeti Műhelyében, New Yorkban.

Készült 1976 júniusában 500 példányban a házi nyomdában

Fekete-fehér illusztrációkkal

  • 1919-ben a Tanácsköztársaság Közoktatásügyi Népbiztossága megbízta Lesznai Annát, hogy - mint az iparművészek ekkor megalakult szövetségének egyik vezetője - készítsen tervezetet a nyolcosztályos alapiskola és a négyosztályos középiskola rajztanításának újjászervezésére.
    Lesznai örömmel fogott a nagyszabású munkához, de tervezete az ellenforradalom uralomrajutása után természetesen már nem jelenhetett meg. (A kézirat különben mind a mai napig nem került elő, csak utalásokból, visszaemlékezésekből tudunk róla valamit.)
    Lesznai Anna Ferenczy Károlynál, majd Hollósy Simonnál tanult festeni, Párizsban pedig Lucien Simon iskolájában. Fiatal korától kezdve sokat olvasott művészetelméletről, a vasárnapi körben pedig művészetfilozófiai vitákban vett részt. Még a Tanácsköztársaság előtt szoros baráti kapcsolatba került a festők közül Kernstok Károllyal, Rippl-Rónai Józseffel és Berény Róberttel. Bécsben Ferenczy Bénivel és Kassákkal bővült ez a baráti kör, a két háború között Budapesten pedig Dési Huber István és Vilt Tibor csatlakozott hozzá. A harmincas években festő barátaival folytatta azokat a heves művészeti vitákat, amelyeknek egykor a vasárnapi körben volt részese.

  • Alcím
    (Előadások)
    Szerző/Szerkesztő
    Lesznai Anna
    Kiadó
    Hatvan Városi Tanács és a Népművelési Intézet közös kiadványa
    Kiadás éve
    1976
    Kiadás helye
    Budapest
    Sorozat
    Hatvany Lajos Múzeum füzetei
    Oldalszám
    194
    Fordító
    Néray Katalin
    Nyelv
    magyar
    Kötéstípus
    tűzött puha papírkötés
    Állapot
    Raktárkészlet
    VAN
    Cikkszám
    TERVMUV
Webáruház készítés