Részlet a könyvből:
Praeludium.
Gondkorszakban élünk. Az emberek arca egyre szomorúbb, homlokuk egyre ráncosabb a megsokasodott gyötrelmek miatt, az agyongondolkozott homlok mögött a legsúlyosabb kérdések ülnek.
Nincs ember, aki visszavonulhatna a históriától, a kor világtörténelméből a legkisebb tűzhely legkisebb embere sem menekülhet.
A lángoló viszályban, amely egyre vadabbul és halálosabban terjed a bevérzett földön, ahol ágyútorkok ítéletnapja fenyeget, ahol a levegőben pacsirták helyett halálthozó gépsasok röpködnek - háztűzhelyek mélyén megbúvó családok lelkük mélyén kérdik: hogy tudjam elviselni az életet?... mit tegyek, hogy lelkileg össze ne essem?
Igen, a fegyverek egyelőre mindent szétvernek, minden robbanó gránáttal az emberi érzéskultúra egy egy darabja pusztul el,... nap nap után ijesztő híreket hallunk a csaták hajlásairól - és mégis az élet örök joga: enni kell!... pihenni kell!... szeretni kell!...
Élnünk kell a máért, a tegnapért, a bizonytalan holnapért!
