A metafilozófia gyönyörűsége

Nem élünk a középkorban, s nem vagyunk se kardforgatók, se szerzetesek, így nem léphetünk be például a pálos rendbe. A valószínűleg legmagasabb minőségű rendbe. Ha már kívül maradtunk azon az ajtón, amelynek küszöbét szerettük volna átlépni, akkor legalább a virtuális kolostorfalon nyitjuk ki az ablakot. Ha lehet, szélesre tárjuk. A virtuális kolostor nyitott ablaka mögött kinyílt - vagy nyílás közben van - a belső, az igazi ablak. Aki legalább a kettős ablakot sejti, vagy érzékeli, az már közelebb van a horizonton túli mennyországhoz. Aki tehát megtapasztalja a kettős, vagy többszörös valóságot, az már alkalmas filozófusnak. Vagy bármi másnak is. Nincs okunk törődni avval, hogy esetleg azok az első ablakot arcunkba vágják, akik tagadják a második ablak létezését is. Az arcunkba csapódó ablaküveg persze felhasítja bőrünket. Magunk már nem szeretnék semmi különösebbet, ha ez a metafilozófiai könyv megjelent. A gyönyörűséges alaptézisek finoman mondatokká testesülnek. A könyvvel pedig nem akarunk senkit meggyőzni, s nem különösebben zavar minket majd, ha kritikaként esetleg a fejünkhöz vágják. Hadd repüljön az arcunknak ez az üvegszilánk is, mint az éles, vakító fény.