Gróf Andrássy Tivadar és Zichy Eleonóra lányai, Ilona, Borbála, Katalin és Klára politikailag elkötelezett, művészetpártoló, gazdag családban születtek. Gyerekkorukat a tiszadobi, tőketerebesi kastélyukban vagy a budai palotájukban töltötték. Saját vadászterületükön nyaraltak. Minden megadatott nekik: dajka, nevelőnő, szobalány, háziorvos, szakács, komorna. Házhoz járó magántanárok keze alatt több nyelven beszélő, sportkedvelő kisasszonyoká lettek.
Borbála naplója két időszak krónikája: az első rész az 1951 májusa és 1953 októbere közti történéseket rögzíti, amikor az asszonyt minden vagyonától megfosztva kitelepítik a Tisza menti Besenyszög közelében lévő Fokoru-puszta egyik tanyájára. Pallavicini-Andrássy Borbála akkor már özvegy, és négy felnőtt gyerek anyja. Hamar alkalmazkodik a szerény körülményekhez, baromfit nevel, kertet művel, segít a tanyasiaknak, és felszabaduló idejében ír, mesél a puszta életéről, arisztokrata sortársairól és kuláknak bélyegzett házigazdáiról. Megtapasztalja, hogy "a boldogság relatív fogalom".
A második rész 56-os napló. A forradalmat megelőző időszak benyomásainak ismertetése, a forradalom eseményeinek lázas krónikája. Borbála egyik fia a néphadsereg tisztje lett, 1956 végén a parlament utasítására ő hozta fel Budapestre Mindszenty hercegprímást. Nagy árat fizetett érte...
Borbála négy gyerekéből kettő élte túl a nehéz időket. "Ő maga kibírta ép elmével. Ökör belepusztult volna..."
Pallavicini Ede utószavával.
