Termék részletek


A konzervativizmus ésszerűsége

Raktárkészlet: NINCS
A konzervativizmus ésszerűsége
3 500 Ft
  • John Kekes (Kékes János sz. 1936) második magyar nyelven is olvasható könyve az ugyanebben a sorozatban 1999-ben megjelent A liberalizmus ellen címet viselő könyv folytatása. A szerző szándéka szerint a két kötet egymást kiegészítve képviseli ütőképes formában a korszerű konzervatív politikai filozófia alapjait. Jelen könyv gondolatmenetének pillérjeit a szkepticizmus, a pluralizmus, a tradicionalizmus és a pesszimizmus - illetve ezek kifejtése - adják. Ezek az álláspontok Kekes felfogása szerint két-két szélsőség között helyezkednek el, s valamilyen alapvetően fontos erkölcsi igazságot fejeznek ki. Kekes szerint az erkölcsa politikai tevékenység magja. Szerkezete háromszintű: egyetemes, társadalmi és egyéni erkölcsi követelményeket különböztethetünk meg, s a legfontosabb követelmény éppen ennek a hármas szerkezetnek a megőrzése. Csak olyan politikai berendezkedés fogadható el, amely ezt a feladatot teljesíteni képes, s amely - ennek révén - a lehető legnagyobb mértékben mozdítja elő életfelfogásának valóra váltását. A könyv célja, hogy megmutassa: ezt a feladatot az említett erkölcsi igazságokat képviselő konzervativizmus képes a legmegfelelőbben teljesíteni.

    A könyv nem filozófusoknak íródott elsősorban, érveit minden átlagos műveltsélgű ember képes megérteni és méltányolni.

  • Szerző/Szerkesztő
    John Kekes
    Kiadó
    Európa Könyvkiadó
    Kiadás éve
    2001
    Kiadás helye
    Budapest
    Nyomda
    Szekszárdi Nyomda
    Oldalszám
    378
    Fordító
    Balázs Zoltán
    Nyelv
    magyar
    Kötéstípus
    fűzött kemény papírkötés
    Állapot
    Újszerű állapotban
    ISBN
    978 963 07 6918 2
    Raktárkészlet
    NINCS
    Cikkszám
    JK03
    Tömeg
    430 g/db
Webáruház készítés