A kabóca, az ürge és a többiek

"Első albumom képei között már szerepelt a holló (Corvus corax). 2011-ben még korántsem volt annyira elterjedt, mint napjainkban. Ma már napközben is látom és hallom az erőmű közvetlen közelében őket. Eleinte a gyulaji dombok erdeibe épített leskunyhó volt az egyik téli fotósbázisom. Rengeteget jártam oda rétisast, egerészölyvet, és persze hollót fényképezni. A kihelyezett potyakaját óvatosan becserkésző előfutárok után tucatszám jöttek a hollók. A madarak közül ők rendelkeznek a legnagyobb agytérfogattal. Rendkívül intelligensek. Nehezen fotózható madarak. Az óvatossága mellett tollazatának csillogását, kontrasztját  ritkán sikerült technikailag is jól lefotózni. Egyik évben azonban szerencsém volt, mert sok hó lepte el a tájat. Ráadásul a pára is segített. A fehér hó szépen derítette, megmutatta mennyire nem fekete ez a madár. A szivárvány minden színe táncolt a tollazatán. Rengeteg felvételt készítettem róluk.  Azért nem volt minden fenékig tejfel. A sikerért agyagos, sáros, fagyos talajon, traktorkerekek nyomvonalaiban botorkálva, hajnali négy órakor már úton voltam a leshez. Még a sötétben kellett elfoglalni helyemet, hogy a madarak ne gyanakodjanak. Heteken keresztül 20 kg-os hátizsákkal a hátamon több kilométer gyalogolás után estig kuporogtam az alig egy köbméteres, fűtetlen fadobozban. Arról nem is szólva, hogy már előtte jóval korábban kellett ébredni, mert az odavezető út is legalább egy óra volt. Vagy kettő! A kanyargós, csúszós utak csak nehezítették a napot. Naponta kétszer. Nem panaszként mondom. A kihívásokért kárpótolt az a sikeres néhány nap. Csak némi ízelítőt adtam a fotózás titkait megismerni vágyóknak, mennyi minden van egy-egy kép mögött. " A szerző