A Pokol bugyrait és a Purgatórium hegyeit maga mögött hagyva, a Paradicsom negyedik egében Dante a középkor néhány nevezetes gondolkodójával és tudósával találkozik. Aquinói Szent Tamás, Albertus Magnus, sevillai Isidorus, Beda Venerabilis társaságában dicsfénytől koszorúzva ott lebeg az "anima santa", a makulátlan lélek, akit a firenzei óriás meg sem nevez, mert bízvást feltételezhette, hogy olvasói anélkül is ráismerhetnek: igen, ő Boethius, a tragikus sorsú római költő, filozófus és államférfi, a Consolatio és egyéb művek akkor még hírneves és közismert szerzője.
A középkori skolasztikus filozófia Arisztotelész-fordításai és -kommentárjai miatt tartotta Boethiust oly nagyra, a mi számunkra a kivégzésre váró Boethius utolsó műve, a Consolatio, ez a megrendítően emberi dokumentum jelent maradandó értéket.
Az utószót Szepessy Péter írta.
