A Szent Korona Sopronban
Cikkszám:
PG01
A még mindig élénk érdeklődésre tekintettel 2014 végi első kiadása, majd 2015. évi utánnyomása után 2026 februárjának második felében megjelent kutatóintézetünk tudományos tanácsadója, Pálffy Géza akadémikus A Szent Korona Sopronban. Nemzeti kincsünk soproni emlékhelyei című kötetének második, javított kiadása. A könyv ezúttal az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet és a Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Vármegye Soproni Levéltára közös kiadásában látott napvilágot.
A „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport vezetője a magyar korona ez ideig szinte ismeretlen kalandjaiba kalauzolja el olvasóit. Államiságunk és történelmünk legkiemelkedőbb szimbólumának soproni tartózkodásait az elmúlt évszázadokban mind a nagyközönség, mind Sopron polgárai csaknem teljesen elfeledték. Pedig nemzeti ereklyénk történelme során négy alkalommal (1463, 1622, 1625, 1681) összesen közel két hónapot töltött Sopronban, ráadásul mindegyik esetben különleges körülmények között és egészen kiemelkedő szerepkörben. A mintegy 120 színes illusztrációval gazdagított, több mint százoldalas kötetben a szerző olvasmányos stílusban ezeket a kalandos eseményeket mutatja be a 15. századtól a 20. század közepéig.
A kismonográfiából kiderül, miként áll kapcsolatban Sopron városa koronánk legkorábbi színes ábrázolásával, s hogyan vált a 17. században – Székesfehérvár és Pozsony után – a nyugat-dunántúli szabad királyi város Magyarország újabb koronázóvárosává. Részletes képet kaphatnak az olvasók arról is, mely helyszíneken jártak Sopronban a koronázási jelvények, ezen alkalmakkor milyen különleges szertartásokra került sor, és kik láthatták egyáltalán nemzeti kincseinket. E könyv minden magyar állampolgárnak ajánlható, aki érdeklődik a Szent Korona históriájának újdonságai iránt.

3 000 Ft
Raktáron
Részletek
Nemzeti kincsünk kalandos históriája 5
A méltatlanul elfeledett Sopron városa 7
Ellopták a Szent Koronát – 1440. február 20–21. 11
Amikor a korona majdnem járt Sopronban – 1440. június 14
Mátyás király visszaszerzi a koronát és Sopron városát – 1463 nyara 17
A Szent Korona első soproni látogatása – 1463. július 24–26. 20
A soproni tartózkodás különleges emléke:
koronánk első hiteles ábrázolása – 1554–1559 23
Sopron városának ismeretlen címerei a 16. századból 26
A korona Bethlen Gábor birtokában – 1619–1622 28
A Szent Korona másodszor Sopronban – 1622. július 11–augusztus 8. 31
Nemzeti kincsünk különleges közszemléje – 1622. július 12. 34
Az első soproni királyné-koronázás – 1622. július 26. 37
Sopron városa új címert kap – 1622. augusztus 4. 40
A koronaláda legkorábbi hivatalos leltára – 1622. augusztus 9. 43
A Szent Korona harmadszor Sopronban –
1625. november 30–december 14. 45
Királykoronázás Sopron városában – 1625. december 8. 47
Habsburg-trónörökös a magyar koronával – 1625–1626 51
A Szent Korona negyedszer Sopronban – 1681. december 5–13. 53
A koronázási jelvények újabb közszemléje – 1681. december 6. 55
A második soproni királyné-koronázás – 1681. december 9. 57
Amikor a korona csaknem újra járt Sopronban – 1944–1945 61
A Szent Korona főszerepben (1622, 1625, 1681) –
Sopron koronázótemploma (Templom utca 1.) 63
A különleges közszemlék színhelye (1622, 1681) –
a régi városháza (Fő tér 1.) 66
Az uralkodó szállásán (1622, 1625) – a Központi Bányászati
Múzeum épülete (Templom utca 2.) 70
Burg Sopronban (1681) – a Kossow-ház (Fő tér 4.) és szomszédai 73
A korona egy polgárházban (1622, 1625) – a Prépost-ház
(Szent György utca 5.) 76
A koronázási eskü helyszíne (1625) – Várkerület,
a Mária-oszlop környéke 78
Négy kardvágás a város felett (1625) – a Koronázódomb 80
Összegzés: a Szent Korona Sopronban –
különleges koronaszemlék és uralkodókoronázások 82
Zusammenfassung: Die Heilige Krone Ungarns in Ödenburg –
Ödenburger Gedenkstätten der Stephanskrone 88
Illusztrációk jegyzéke 93
Felhasznált irodalom 98
Tartalomjegyzék 102

Adatok
Alcím:
Nemzeti kincsünk soproni emlékhelyei, Mollay Károly 1913-1997 emlékére
Szerző/Szerkesztő:
Pálffy Géza
Kiadó:
A könyv ezúttal az ELTE HTK Történettudományi Kutatóintézet és a Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Vármegye Soproni Levéltára közös kiadásában látott napvilágot.
Kiadás helye:
Sopron - Budapest
Kiadás éve:
2026
Kiadásjelzés:
Második kiadás
ISBN:
978-963-416-522-4
Nyomda:
Palatia Nyomda és Kiadó KFt. Győr
Oldalszám:
103
Nyelv:
magyar, rövid német összefoglalóval
Kötéstípus:
fűzött kemény papírkötés
Tömeg:
381 g/db
A Szent Korona Sopronban
3 000 Ft